Az első hír még arról szól reggel, hogy tűzszünet lépett életbe csütörtök hajnalban helyi idő szerint 5 óra 30 perckor a Gázai övezetben - ezt közölte a közvetítésben részt vevő egyiptomi forrás és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet egyik illetékese.
A palesztin szervezetek beleegyeztek abba, hogy garantálják: „megnyugszik a helyzet, és a tiltakozó akciók során is megőrzik a rendet, fenntartják a békét”. Izrael pedig vállalta, hogy leállítja a harci cselekményeket.
Izrael kedden indított légicsapásokat palesztin célpontok ellen a Gázai övezetben, miután az Iszlám Dzsihád - helyi parancsnokának meggyilkolását követően - rakétákkal kezdte támadni Izrael területét. Az övezetben 32 ember halt meg az izraeli csapásokban.
Csütörtök reggel aztán Katz Izrael izraeli külügyminiszter a hadsereg rádiójában azt mondta,
hivatalosan nincs tűzszünet,
de leállítják a csapásokat addig, amíg a gázai militánsok nem támadják Izraelt. „A csendre csenddel válaszolunk”, mondta a miniszter. Szerinte a gázai helyzet valódi megoldása az, ha javul az ott élő emberek gazdasági kilátása és jövőképe. (MTI, DW)