Legalább 12 halálos áldozata van a tüntetéseknek Iránban, ahol már az internetet is lekapcsolták

külföld

Hivatalosan legalább 12 ember halt meg Iránban azóta, hogy az emelkedő benzintárak miatt heves tüntetések kezdődtek országszerte három nappal ezelőtt. Vannak ugyanakkor helyszíni jelentések, melyek szerint az áldozatok száma még magasabb is lehet.

Fotó: -/AFP

Jelenleg nagyon keveset tudni arról, hogy mi történik az iráni városokban, mivel országszerte lekapcsolták az internetet. A kiszivárgó hírek szerint ugyanakkor több városban is folytatódtak a tiltakozások. A kormány tájékoztatása szerint a hétfő "nyugodtabb" volt, írja a BBC, és csak kisebb történések akadtak. 

Közben az országban rendkívül befolyásos Forradalmi Gárda a tiltakozások befejezésére szólított fel. A külügyminisztérium pedig az Egyesült Államokat bírálta, amiért kiálltak a tüntetések mellett. 

A tüntetések pénteken törtek ki, miután a kormány bejelentette, hogy a benzin ára 50 százalékkal fog emelkedni, és ezen az áron a fogyasztók maximum havi 60 liter benzint vásárolhatnak, afölött még drágább lesz az üzemanyag. 

Forrás

Hasszán Rohani iráni elnök szerint a kormány a köz érdekében járt el, és a befolyó pénzt a szegényebb családok között osztják majd szét. Mint az Al Jazeera írja, a tüntetéseket ugyan a benzináremelés hívta életre, de valószínűleg az elégedetlenség mögötti igazi okok az iráni gazdaság gyenge teljesítményében keresendők: az országban súlyos a munkanélküliség és az infláció 40 százalék fölött jár. A gazdasági teljesítmény visszaeséséhez köze lehetett a Donald Trump amerikai elnök által kivetett szankcióknak, illetve az atomalku felmondásának. Az iráni riál is rendkívül sokat esett a dollárhoz képest. 

Az országban szombat délután óta nem lehet rendesen hozzáférni az internethez, csupán a nemzeti intranethez engednek hozzáférést a szolgáltatók, melyeken csak pár, a hatalom által jóváhagyott honlap érhető el. Emiatt a külföldi újságírók is nehezen tudnak tájékozódni az országban történtekről.