Svédország lezárja a Julian Assange-zsal, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójával szemben nemi erőszak gyanúja miatt indított nyomozást - jelentette be kedden Eva-Marie Persson svéd főügyész-helyettes. Persson szerint az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékok megalapozottak, de majdnem egy évtizedet követően a szemtanúknak az üggyel kapcsolatos emlékei már elhalványultak.
Hangsúlyozta azonban azt is, hogy a vádhatóság döntése ellen fellebbezést is be lehet nyújtani.
Júniusban egyébként egy svéd bíróság úgy döntött, hogy Assange-ot, aki tagadja bűnösségét, nem lehet őrizetbe venni.
A férfit idén rakták ki Ecuador londoni nagykövetségről, ahol 2012-ben menedéket kapott. Az angol rendőrök őrizetbe is vették, és le kellett ülnie egy 50 napos büntetést, amiért 2012-ben meglépett a hatóságok elől. Assange kiadását az Egyesült Államok is kérte, ott titkos dokumentumok kiszivárogtatása miatt indulna ellene eljárás. (Guardian)