A kormány kitiltotta a rollereket a Kossuth térről

közlekedés

A kormány módosította a kiemelt nemzeti emlékhely (vagyis az Országház és környéke) használatának rendjéről szóló rendeletet, így december 5-től tilos rollerezni a Kossuth téren – írja a HVG.

A módosító rendelet bevezeti az „egyszerű közlekedési eszköz” fogalmát, ez „olyan – járműnek nem minősülő – személyszállító eszköz, amely emberi erővel, illetve elektromos vagy más gépi meghajtással hozható mozgásba”. Az elektromos és lábbal hajtott rollerek és rollerszerű eszközök ilyenek, ezeket jelenleg a KRESZ nem tekinti járműveknek. (Elvileg módosulhat a KRESZ, mert egyre több az e-roller, de a szabályokban nem szerepel a kategória, így nem világos, milyen előírás vonatkozik rá.)

Az Országház környékének használatáról szóló rendeletben az is szerepel, hogy a védett várakozási övezetbe (ide nem, vagy csak engedéllyel lehet behajtani) rollerrel nem lehet bemenni.

Kerekesszékkel és babakocsival továbbra is be lehet majd menni, sőt a Kossuth térre „gyermekek közlekedését szolgáló játékeszközzel”, vagyis gyerekrollerrel is be lehet majd hajtani. Furcsa lesz ennek betartatása, mert nincs jogszabály, ami meghatározná, miben különbözik a gyerekroller a felnőttől. Utóbbiért bírság is kiszabható.

Biciklivel be lehet tekerni a térre, ahol ezt „behajtani tilos, kivéve engedéllyel” tábla engedi. (HVG)