Kedden írt arról a Blikk, hogy a kormány a következő időszakban az önkormányzati választási eredmények ismeretében több ponton is módosíthatja a választási törvényt. A lap azt írta, döntés még nem született, az Igazságügyi Minisztérium is annyit mondott, nincs napirenden az ügy, de az tény, hogy a választókerületek felülvizsgálata ebben a ciklusban esedékes, ezzel együtt pedig elfogadhat más módosításokat is a tavaly harmadjára is kétharmaddal megalakult kormánytöbbség.
A Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ az alábbi közleménnyel reagált a cikkre:
„A kormány nem tervezi a választási eljárásról szóló törvény módosítását, mert az a kormány álláspontja szerint bevált, a pártok megegyezésén és az Országgyűlés döntésén alapul.”
A Fidesz közleményben szintén azt írta: a választási törvény bevált és a kormánypárti képviselőcsoport nem tervezi a választási törvény módosítását.
El akarják kerülni, hogy az ellenzék úgy tudjon indulni 2022-ben, ahogy az októberi önkormányzati választáson.
A legnagyobb kisebbség irányítja teljhatalommal az országot, hiszen a saját választási rendszere túlkompenzálja.