A Lánchíd Palotát veszi meg székhelynek az orosz hátterű beruházási bank

POLITIKA

A Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi bizottsága kedden úgy döntött, a  Lánchíd Palotánál nem él a törvény által garantált elővásárlási jogával, így az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank hamarosan megveheti az épületet Nobilis Kristóf cégétől, a DÖB-68 Zrt.-től. 

Lánchíd palota

A Népszava már a nyáron írt arról, hogy az orosz hátterű bank ezt az épületet nézhette ki székhelyének, de akkor még a brit nagykövetség korábbi belvárosi épületéről és egy Szabadság téri ingatlanról is terjengtek a pletykák. 

De a fővárosi testület által tárgyalt előterjesztésből most az is kiderült, hogy végül a Lánchíd Palota a befutó,  

a vételi ár pedig 8,89 milliárd forint.A dokumentum szerint a neoreneszánsz épületnél 1,6 milliós négyzetméterárral számoltak. Horváth Csaba, a bizottság elnöke a 444-nek azt mondta, hogy a fővárosnak nincs ennyi pénze, és különösebben szükségük sincs az épületre. Hozzátette, hogy ha lenne ennyi pénzük, akkor inkább a Bálnát vásárolnák vissza.  

De az orosz hátterű banknak nem okoz különösebb gondot a vételár, hiszen idén nyáron a magyar kormány 10 millió euróval támogatta meg a pénzintézet magyarországi székhelyének létesítésével kapcsolatban végrehajtott tőkeemelést. (Az épület vételi ára - mint most kiderült - 26,8 millió euró, ezek szerint a magyar adófizetők állják majdnem a 40 százalékát.) A végleges adásvételi szerződés aláírásának tervezett időpontja pedig 2019. december 31. 

A szándéknyilatkozat a Lánchíd Palota eladásáról a Nemzetközi Beruházási Bank és Nobilis Kristóf cége között

Összevesztek a külüggyel

Az épület miatt Nobilisék hosszú ideje pereskednek a külügyminisztériummal, először ugyanis az állami Exim Banknak adták ki, de az erről szóló, tízéves bérleti szerződést Szijjártó Péter 2014-ben felmondta. Végül a Fővárosi Ítélőtábla a külügynek igazat adva idén májusban érvénytelenítette a szerződést. Közben a kedvezőtlen szerződés miatt nyomozás is indult hűtlen kezelés miatt, és a Fővárosi Főügyészég idén júliusban vádat is emelt az Exim két korábbi vezetője, Nátrán Roland és Darabos Tamás ellen.

De mivel a szerződés felbontása miatt Nobilisék fellebbeztek, az ügy jelenleg is a Kúriánál van. Nobilis Kristóf idén júniusban pedig még azt mondta a Népszavának, hogy szerinte az épület még az Exim használatában van. Ezért is különös, hogy most eladják. Úgy tudjuk, közben az Exim már kiköltözött az épületből. 

Nehéz lenne azt mondani, hogy nem egy orosz bank

A Vlagyimir Putyin által alapított bank tavaly jelentette be, hogy Budapestre teszi át székhelyét, amit egy volt kémelhárító szerint az orosz állam jellemzően hírszerzés céljából használnak.  Márciusban a pénzintézet különleges garanciákat kapott, a parlament ugyanis megszavazta, hogy teljes mentességet kap a magyar hatóságok felügyelete alól, vezetői és vendégei pedig a diplomáciai mentesség szabályai szerint mozoghatnak Magyarországon és így az Európai Unióban is. 

A Nemzetközi Beruházási Bankról szóló cikkében a Direkt36 arról írt, hogy bár a magyar kormány szívesen hangsúlyozza, hogy nem is orosz bankról van szó, de a valóságban a pénzintézetben a legnagyobb, 45,5 százalékos részesedés az orosz államé, valamint a bank vezetője is orosz. Valamint a bankban megfigyelői státuszt szerzett Oroszország második legnagyobb bankja, a VTB is, amely a többségi állami tulajdon révén a Kreml befolyása alatt áll. 

A lap arról is értesült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szóbeli ígéretet tett arra David Cornstein budapesti amerikai nagykövetnek egy közös repülőútjukon, hogy a bank nem költözhet az amerikai követség épülete közelébe. Ugyanis korábban még az is felmerült, hogy Nemzetközi Beruházási Bank az amerikai nagykövetséggel szemben, a Szabadság téren keres székhelyet. 

Kapcsolódó cikkek

Magyarország 10 millió eurót tesz a Budapestre költöző orosz beruházási bankba, hogy az „versenyképes” legyen

A Nemzetközi Beruházási Bank ezen túl teljes mentességet élvez majd a magyar hatóságok felügyelete alól.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

A volt kémelhárító szerint az oroszok hírszerzésre használják a Nemzetközi Beruházási Bankot

Az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi műveleti igazgatóját aggasztja, hogy a kormány diplomáciai mentességet adott egy ilyen bank munkatársainak.

Urfi Péter
POLITIKA

Megszavazta a parlament a teljes mentességet a részben orosz tulajdonú Nemzetközi Beruházási Banknak

Mentesség a magyar hatóságok felügyelete alól, diplomáciai mentesség a vezetőknek, szabad mozgás Magyarországon és így az Európai Unióban.

Albert Ákos
POLITIKA

Putyinhoz bekötött pénzügyi óriás sejlik fel a Budapestre költöző bank mögött

Bár a magyar kormány igyekszik elhitetni, hogy az IIB valójában nem is orosz irányítás alatt áll, elég sok jel utal erre. Például szoros kapcsolatban állnak a Kreml szoros kontrollja alatt lévő VTB nevű óriásbankkal.

Pethő András
direkt36

Orbán megígérte az USA-nak, nem engedi a Szabadság térre az orosz hátterű bankot, és a titkosszolgálatot is rájuk állítja

A miniszterelnök sok mindent ígért titokban a Budapestre költöző orosz vezetésű IIB miatt aggódó amerikaiaknak. Közben pedig a kormány Washingtonban próbálja puhítani az amerikai képviselőket, hogy minden rendben a sokaknak gyanús bankkal.

Panyi Szabolcs
direkt36