123 igen, 55 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kormány javaslatát, mely szerint a Nemzetközi Beruházási Bank teljes mentességet kap a magyar hatóságok felügyelete alól, vezetői és vendégei pedig a diplomáciai mentesség szabályai szerint mozoghatnak Magyarországon és így az Európai Unióban - írja az Index.
A lap már korábban is megírta, hogy a törvénytervezet szerint adó- és járulékmentesség, védett (de ellenőrizhetetlen) székház és elnöki rezidencia, korlátlan beutazási, azaz bevándorlási lehetőség, és diplomáciai mentesség is jár majd a kormány és az oroszok által 2018 végén kötött nemzetközi megállapodás alapján az NBB budapesti székhely-alapításával.
A kb. 1000 milliárd euró mérlegfőösszegű, moszkvai székhelyű NBB fejlesztési projektekre, beruházásokra ad közép- és hosszútávú hiteleket. 1970-ben a KGST tagjai közül a Szovjetunió, az NDK, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Mongólia alapította. 2012-ben Putyin újraélesztette a bankot, a lépés jól illeszkedett Oroszország nagypolitikai törekvéseihez, hogy újra kiterjessze a nemzetközi befolyását, különösen a korábban általa uralt kelet-közép európai térségben.
A kormány azt állítja, a bank székhelyének áthelyezéséről szóló döntés számos előnnyel jár mind a nemzetközi pénzintézet, mind Magyarország számára, kedvező a bank részvényeseinek, ezzel párhuzamosan új lehetőségeket teremt a magyar pénzügyi és gazdasági élet szereplőinek is.
Adó- és járulékmentesség, védett (de ellenőrizhetetlen) székház és elnöki rezidencia, korlátlan beutazási lehetőség és diplomáciai mentesség is járna Putyinék bankjának budapesti székhely-alapításával.
Vlagyimir Putyin pár éve élesztette fel az egykori KGST-bankot, hogy növeljék az orosz befolyást Kelet-Európában. Magyarország lett az egyik legaktívabb befektetője a pénzintézetnek.