Romlott lelkületű, ateista emberek - reagált Hajdúsámson polgármestere az állítólag választási csalást bemutató videóra

POLITIKA

“A Fidesz és a KDNP részéről korábban sem és most sem volt szükség olyan eszközök használatára a győzelem érdekében, mint amilyet az ellenzéki pártok bírósági ítéletekkel bizonyítottan alkalmaznak.”

Többek között ezzel reagált Antal Szabolcs, Hajdúsámson városának fideszes polgármestere azokra a súlyos állításokra, amiket Káposznyák István, a DK-szövetséges baloldali Szolidaritás alelnöke tett hétfőn a Facebookon, azt állítva, hogy egy közel egyórás, titokban felvett, választási csalást bemutató videó van a birtokában, amiből egy rövid ízelítőt közzé is tett. Bár Káposznyák név szerint nem említette Antalt, állításának lényege az volt, hogy az idei önkormányzati választásokon a kormánypárt a hajdúsági településen szavazókat utaztatott és láncszavaztatott, vagyis csalt.

A politikus a 444 kérdésére azt állította, hogy a birtokában lévő anyagokat egy, korábban a Fidesznek dolgozó, kiábrándult választási segéderő készítette videós szemüveggel. Káposznyák feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen és azt állítja, hogy informátora önmagára is terhelő vallomást fog tenni, ha beidézik kihallgatásra.

Miután az ügyben érdeklődtem nála, Antal a következő levelet írta:

"Hajdúsámsonban a Fidesz és a KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei 55,56 %-os, a polgármesterjelöltje 68,25 %-os arányban nyerték meg az idei önkormányzati választást. A magas részvétel mellett elért eredmények önmagukért beszélnek. A Fidesz és a KDNP részéről korábban sem és most sem volt szükség olyan eszközök használatára a győzelem érdekében, mint amilyet az ellenzéki pártok bírósági ítéletekkel bizonyítottan alkalmaznak.

A megválasztott önkormányzati képviselők és a választópolgárok nevében is visszautasítjuk az írásukban közzétett rágalmazási kísérletet, melyekkel kapcsolatban a szükséges jogi lépéseket megtesszük. A Fidesz és a KDNP Pártszövetsége ellen indított országos lejárató kampány megyei megjelenése sajnálatos, ami a Káposznyák nevű többszörösen vesztes DK-s jelölt szereplési vágyból elkövetett álhíréből olvasható. Megértjük, hogy az ellenzék számára a hajdú-bihari és a hajdúsámsoni választási eredmények megemészthetetlenek, de ilyen aljas, primitív módszerek alkalmazása akkor sem fogadható el és nem maradhatnak válaszlépés nélkül.

Az Advent időszakában csak a romlott lelkületű, ateista emberek nincsenek tekintettel a közelgő ünnep hangulatára, de ez is rájuk jellemző.

Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok Magyarország Minden Lakójának!"

Kapcsolódó cikkek