Európai Kutatási Tanács: A leköszönő igazgató fontos megbeszéléseket hagyott ki, és állandóan Amerikában volt

TUDOMÁNY

Belső nyomásra távozhatott hivatalából Mauro Ferrari, az Európai Kutatási Tanács (ERC) elnöke, aki kedden arra hivatkozva mondott le, hogy az Európai Unió későn reagált a koronavírus-járványra. Ferrari a Financial Timesnak azt írta, a járvány gyors leküzdése érdekében egy tudományos program elindítását javasolta, de az ötletével politikai akadályokba ütközött. Emiatt el is vesztette hitét az EU teljes intézményrendszerében is. 

A Tanács közleménye szerint azonban Ferrari indoklásában rugalmasan bánt a tényekkel, és valójában az után mondott le, hogy egyhangúlag megvonták tőle a bizalmat. Azt írják, januári kinvezése óta Ferrari sok fontos megbeszélést hagyott ki, rengeteg időt töltött az Egyesült Államokban, és nem képviselte megfelelően a szervezet programját és küldetését sem. 

Mauro Ferrari

A Tanács szerint Ferrari többször személyesen állt elő különböző kezdeményezésekkel az Európai Bizottságnál, anélkül, hogy ezt egyeztette volna az általa vezetett szervezet tagjaival. Azt írják, ehelyett arra használta a pozícióját, hogy a saját ötleteit helyezze előtérbe. 

A közlemény szerint azért utasították el a Ferrari által kezdeményezett tudományos programot, mert ez nem a Tanács feladata, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatósága pedig már elindította a vírussal kapcsolatos kutatásokat.

Azért is kritizálják Ferrarit, mert több külsős projektben is részt vett, amelyek elvették az ideje és erőforrásai jelentős részét, ennek pedig sokszor a Tanács látta kárát. Ferrari a BBC-nek tagadta ezt, és azt mondta, azért távozott, mert jelentős véleménykülönbség volt abban, hogyan kellene kezelni a mostani a válságot. 

A leköszönő igazgató most visszatér az Egyesült Államokba, ahol elmondása szerint a frontvonalban fog harcolni a járvány ellen, „távol a brüsszeli irodáktól, ahol láthatóan nem rendelkezem a szükséges politikai képességekkel”.

Az ERC köz- és magánfinanszírozású kutatóhelyek projektjeit finanszírozza. Az Európai Bizottság közlése szerint több, mint 50 koronavírussal kapcsolatos kutatást támogatnak, köztük nemcsak virológiaiakat, hanem társadalomtudományi vonatkozásúakat is. 

Kapcsolódó cikkek