Több fővárosi önkormányzat is nyitva tartja nyárra az óvodákat és bölcsődéket

oktatás

Két budapesti önkormányzat is bejelentette, hogy ha lehetőség adódik rá, idén az óvodákban és bölcsődékben nem tartanak nyári szünetet, és ezzel is segítik a helyi szülőket a koronavírus-járvány idején. 

A II. kerületi önkormányzatot vezető MSZP-s Őrsi Gergely Facebook-posztban jelentette be az intézkedést. 

Őrsi azt írja, hogy a munkába visszaálló szülőket szeretnék segíteni az óvodák és bölcsődék nyári nyitvatartásával, mert a jelenleg veszélyhelyzetben sok szülő szabadsága terhére maradt otthon gyermekével, így fontosnak tartják, hogy amennyiben enyhül a veszélyhelyzet, és visszamennének dolgozni, ezt megtehessék. Az is szempont, hogy ne kelljen feltétlenül a fertőzésnek leginkább kitett nagyszülőkre hagyni emiatt a gyerekeket.

Forrás

Hasonló bejelentést tett a DK-s László Imre vezette újbudai önkormányzat is. Az önkormányzat Facebook-oldalán azt írják, hogy a járványhelyzet miatt módosítják az óvodás és bölcsődék februárban ismertetett intézményi nyári működési rendjét.

„Célunk, hogy a veszélyhelyzet elmúltával a nyári időszakban az eddigiektől eltérően – a szülői igények felmérése és megismerése mellett – valamennyi intézményünk szükség szerint nyitva tartson és a családok munkába állását segítve gyermekeket fogadjon. A pontos nyitva tartásról a vészhelyzet lezárulásához Önkormányzatunk és az intézmények honlapján tájékoztatjuk a kedves szülőket” - áll a posztban.

Forrás

Cikkünk megjelenése után az újpesti önkormányzat jelezte, hogy hasonló döntést hoztak: 

Forrás

Időközben pedig a kormány kötelezővé tette az ügyelet biztosítását mind az óvodák, mind a bölcsődék számára.  (Index)