"Nem a bűnt védem, hanem, aki bűnt követett el. Sokakat megkísért az ördög," mondta az RTL Klub Fókusz című műsorának a gyermekpornógráfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje. Mester Csaba leszögezte:
"hála istennek, vagyok abban a kényelmi pozícióban, hogy nem vagyok rákényszerülve arra, hogy csak pénzért bármit elvállaljak."
Arra a kérdésre, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a Kaleta-ügyet azzal, hogy alapítója és munkatársa egy olyan egyesületnek, ami abuzált gyereknek segít, azt válaszolta, hogy
"az a helyzet, hogy itt nem abúzusról van szó. A gyermekpornográfia, bár bűncselekménynek van nyilvánítva, de ahogy a bíró is mondta, egy csoportos garázdasággal egysúlyú bűncselekmény."
"Amikor valaki egy általa elkövetett cselekményt beismer, feltár, szörnyen megbán, terápiákat vesz igénybe annak érdekében, hogy abból a mentális állapotból, betegségből, ami őt a cselekmény elkövetésére sarkalta, kigyógyuljon, akkor úgy gondolom, hogy az ember méltó arra, hogy megfelelő, hatékony védelmet kapjon,"
mondta Mester.
A 19 ezer pedofil kép birtoklásával lebukott, állomáshelyéről, Peruból hazahozott volt nagykövetet a hatályos magyar jogszabályok szerint, illetve az ügyész indítványa alapján, első fokon egy év, két és fél évre felfüggesztett szabadságvesztésre és 540 ezer forint pénzbírságra, vagyis ha úgy tetszik, képenként 27 és fél perc felfüggesztett börtönre és 28,5 forint pénzbírságra ítélte.
Az ügyészség elfogadta az ítéletet, ám az mégsem emelkedhet jogerőre, mert Kaleta Gábor, aki amúgy mindent beismert a bíróságon, ahol arról beszélt, hogy mélyen vallásos emberként óriási lelkiismeretfurdalása van, fellebbezett a tettestársaiéhoz képest meglehetősen enyhe ítélet ellen.
Hülyeség mindig valaki hibáztatni? Igen. De mi most mégis segítünk annak, hogy aki a pedofil nagykövet ügyében vádaskodni akar, az legalább némi alappal tegye.
Marad a felfüggesztett és a félmilliós bírság.
Kaleta Gáborról az ügyvédje megjegyezte, hogy egy mélyen vallásos emberről van szó, aki mintaértékű jogász életet élt.
Az ügyben már több ítélet is született, Amerikában és Nagy-Britanniában sok év börtönt kaptak a pedofilhálózat tagjai. Viszont a gyerekpornót terjesztő oldal dél-koreai üzemeltetője már le is töltötte enyhe büntetését.