kaleta gábor

Fegyelmi eljárást indított műsorvezetője ellen az ATV, miután élő adásban azt mondta, hogy Kaleta nem pedofil

Somos András később elnézést kért.

Molnár Kristóf
tévé

Az ellenzék szerint a „pedofidesztől” kellene megvédeni a gyerekeket

Az ellenzéki összefogás képviselői szerint a kormány gyermekvédelemről papol, miközben pedofilokat rejteget a saját soraiban.

Csurgó Dénes
POLITIKA

A Jobbik már kasztráltatna, az adatvédelmi biztos még pontosítaná a pedofilellenes törvényt

Ma megnézhetjük, ki tud a gyerekek elleni szexuális visszaélésekről szakszerűen és méltósággal beszélni a parlamentben. Az ellenzék egy része attól tart, hogy a kormány csapdát állított nekik.

Urfi Péter
POLITIKA

Az ügyfélkapun keresztül lehet majd megnézni a „pedofilok” nevét, arcát, címét

Majdnem egy év kellett hozzá, de megszületett a pedofilok listázásáról szóló törvényjavaslat. Ebbe is beleírják, hogy „az anya nő, az apa férfi”.

Urfi Péter, Szurovecz Illés
szexuális zaklatás

Kocsis Máté: Egy kisgyermekkel szembeni erőszakos pedofil bűncselekmény az áldozat megölését jelenti

„Még ha a test életben is marad, a gyermek egészséges lelke biztosan meghal” – közölte a Fidesz frakcióvezetője, aki újabb részleteket árult el a pedofilok elleni törvénycsomagról.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kaleta ügyvédje visszavonta a fellebbezést

Így jogerős az ítélet, 19 ezer, gyerekekről készült pornográf képért felfüggesztett börtönt és 540 ezres büntetést kap.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Ha a „pedofilok nyilvántartása” a csodafegyver, akkor miért nem vetették be eddig?

Az Orbán-kormány 2010-ben még a személyiségi jogokra hivatkozva hárította az ötletet, 2017-ben pedig csendben félretette. Most a Kaleta-ügy miatt újra nekifutnak, ellenzéki pártok támogatásával. De a rossz szabályozás tragédiákhoz vezethet.

Urfi Péter
igazságszolgáltatás

Titkolja a kormány, hogy hogyan hozták haza Kaleta Gábort Peruból

A gyermekpornográfia miatt elítélt volt nagykövet tavaly tavasszal került Budapestre.

Botos Tamás
bűnügy

Az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy Kaleta Gábor fizetett volna a 19 ezer pedofil képért

Az ügy egyedi sajátosságai miatt nem hozták nyilvánosságra, hogy nyomoznak a volt nagykövet ellen.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Kaleta ügyvédje kilép a szexuálisan bántalmazott gyerekeket segítő egyesületből

Pedig az egyesület vezetője nem talált kivetnivalót az ügyvéd munkájában – írja a HVG.

Herczeg Márk
jog

A gyerekpornográfia miatt elítéltek nem egészen harmada kapott letöltendőt

Az ítéletek 15 százaléka felfüggesztett börtönbüntetést sem szabott ki az elmúlt években. Amíg nem változik a törvény, addig ez jó eséllyel így is marad.

Urfi Péter
igazságszolgáltatás

Szijjártó szerint ők mindent nyilvánosságra hoztak Kaletáról, amit a törvény engedett

Egészen pontosan semmit nem hoztak nyilvánosságra a gyerekpornós ügyről, amíg az Index nem írt róla.

Urfi Péter
POLITIKA

Közösen kérik gyerekvédő szervezetek, hogy a kormány lépjen fel a kiskorúak szexuális kizsákmányolása ellen

Lehetne annyi haszna a Kaleta-ügynek, hogy végre odafigyelnek a szakemberekre. Ők indítottak most petíciót, a szexuális visszaélések elleni konkrét javaslatokkal.

Urfi Péter
gyermekvédelem

Kaleta ügyvédje: Nem a bűnt védem, hanem azt, aki bűnt követett el

"Sokakat megkísért az ördög."

Botos Tamás
bűnügy

A Fidesz azt ígéri, hogy nyilvános listák készülnek majd az elítélt pedofilokról

Ezt javasolta mai interjúnkban Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, illetve erről készült határozatot benyújtani az MSZP is.

Urfi Péter
bűnügy