Fehérorosz hatóságok azt állítják, mintegy hatezer embert tartóztattak le a három napja tartó kormányellenes tömegtüntetések résztvevői közül: háromezret az első, kétezret a második, és ezret a tüntetések harmadik napján, főként az esti órákban - írja a Guardian.
Fehéroroszországban azóta vonulnak naponta tömegek az utcára, hogy augusztus 9-én újabb elsöprő választási győzelmet hirdetett az országot már 26 éve kormányzó Aljakszandr Lukasenka. Az elnök egyre bővülő ellenzéke azonban nem fogadja el a feltehetőleg ismét elcsalt választás hivatalosan közölt eredményeit. A tüntetőket láthatóan az sem fogja vissza, hogy Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelöltet Litvániába szállították a hatóságok, ahonnan videóüzenetben megüzente: visszalép a politikától. Minden jel arra mutat azonban, hogy Cihanouszkaja nem önszántából mondott ilyet.
A letartóztatottak között számos, a tüntetésekről tudósító újságíró is van. A megmozdulásokat brutális erőszakkal leverő rendőrök ellenük pont olyan keményen lépnek fel, mint a tüntetőkkel szemben.
A Guardian azt írja a Minszkben működő őrszobák előtt minden reggel kétségbeesett hozzátartozók gyülekeznek, hogy információt szerezzenek az előző este eltűnt, feltehetően letartóztatott rokonaikról. Az információszerzést az is komolyan nehezíti, hogy a kormány, hogy a tüntetők önszerveződését megnehezítse, országszerte blokkolja az internetelérést.
Az ellenzék elnökjelöltje videóüzenetében azt mondta, "önként" távozott. Kampánystábja egyik tagja szerint valójában "nem volt más választása", fogságban tartott kollégáival zsarolták.
Az egyik felvétel a központi választási bizottság épületében készülhetett.
Az erőszakos rendőri fellépés sem fogja vissza a tüntetőket.
Napok óta tartanak a Lukasenka elnök leváltását követelő tüntetések.