Úgy tűnik, Szijjártó Péter személyesen is megjelent csütörtökön Berlinben az uniós külügyminiszterek tanácskozásának első napján. Az állami tévé munkatársainak sikerült is elkapniuk az Auswärtiges Amt épülete előtt.
Mivel a külügyminiszternek a héten nem sikerült megválaszolnia, miért pont az állami megbízásokat elnyerő Szíjj László luxusjachtján nyaralt, ezért a korrupciós botrány még a közmédiánál is megérhetett volna egy kérdést. Ahogy azt sem ártott volna tisztázni, miért nem volt összehangolva a lélegeztetőgépek beszerzése, és miért a magyar kormány kötötte a legrosszabb üzletet Kínával. Ahogy talán arról is mondhatott volna valamit, miért fenyegette meg kirúgással a minisztériumi dolgozók érdekképviseletét, miközben ezt a szakszervezeti jogot még az Alaptörvény is garantálja.
De az évi 100 milliárd forint közpénzből működő közmédia egyiket sem találta elég izgalmasnak, inkább csak a napirendet mondatták fel Szijjártóval.
A Szíjj Lászlóról szóló kérdéseket úgy kezelte, mintha az a magánéletének része lenne, amihez senkinek semmi köze.
A magyar újságírás James Bond-nagyjelenete volt, amikor Szijj László oligarcha jetskis biztonsági emberei kergették az Adrián az Átlátszó gumicsónakját.
Nem működött jól a kínai kapcsolat, és az államtitkár sem mondott igazat a beszerzésekről.
A jachtról dolgozó miniszter szerint a minisztériumban nem lehet szakszervezetesdit játszani.
A jachtbotrányba keveredett miniszter kirúgással fenyegette meg azokat, akik „szakszervezetesdit” akarnak játszani.
Kikértük a Külügyminisztériumtól a 16 ezer darab lélegeztetőről kötött szerződéseket. Egy maláj cégtől nagyon drágán annyit vettünk, amennyi a legrosszabb vészforgatókönyvre is elég lett volna, de a külügy ezután sem állt le, és csak vásárolt és vásárolt.