Felkeltünk, kiderült, hogy Orbán Viktor szerint „állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát”, aztán délután bejelentették, hogy azért a kormány mégis lazít a korlátozásokon, viszont közben a reggeli rádióinterjúban a kormányfő elfelejtette megemlíteni, hogy a Színművészeti Egyetemen elbarikádozták magukat a hallgatók, hogy megakadályozzák, hogy a kormány emberei vegyék át az irányítást, közben meg az önmagát nem közszereplőnek tartó Mészáros Lőrinc és felesége az állami hírügynökségnél jelentették be, hogy válnak, és akkor arról még szó sem esett, hogy Áder Jánost tiltakozók sorfala fogadta a MOME-n, és hogy az Indexet a kormányzati nyomásra elhagyó újságírók új lapot indítanak Telex néven.
De Brüsszelnek megüzente: "mondhatnak most, amit akarnak, de kellő szerénységgel mondom, hogy néhány nap múlva azt fogják csinálni, amit mi."
Megvan, hogyan léphetnek az országba a szuperkupa-döntőre érkező külföldiek.
Az egyetem épülete elől, a VIII. kerületi Vas utcából jelentkezünk.
A tüntetők nem értenek egyet az SZFE erőszakos államosításával, ezzel várták a könyvbemutatóra érkező köztársasági elnököt.
Munk Veronika, az Index volt főszerkesztő-helyettese szerint a lap nem lesz se ellenzéki, se kormánypárti, hanem kritikus, korrekt és kiváncsi.