UEFA: A stadionok újra fogadhatnak nézőket, 30 százalékos kihasználtsággal

uefa

Úgy látszik, hogy a Szuperkupa-teszt bejött, ugyanis az AP szakírója, Rob Harris a Twitteren közölte, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) be fogja jelenteni: jövő héten visszatérhetnek a szurkolók a stadionokba a nemzetközi meccseken is, a rendező csapatok a stadionok kapacitásának legfeljebb 30 százalékáig adhatnak el jegyeket, és csak hazai szurkolók vehetik meg ezeket. A szabályokat mindenhol a helyi hatóságok hozzák.

Így a magyar válogatott október 8-án, a szófiai Eb-selejtezőn is nézők előtt játszhat. Az M4Sport szerint az FTC tárgyal a Puskás Arénával, hogy a legnagyobb, 67 ezer szurkolót befogadó hazai stadionban rendezhesse a BL-meccseit – csakhogy a gyep miatt ez nem lehetséges.

Frissítés: Az MLSZ közölte, hogy a határozat az októberi válogatott mérkőzésekre is érvényes, ugyanakkor a magyar együttes előbb jövő csütörtökön Eb-pótselejtezőn Bulgária vendége lesz Szófiában, majd 3, illetve 6 nappal később Szerbia és Oroszország fővárosában lép pályára a Nemzetek Ligájában, így a nemzeti együttest legközelebb csak novemberben láthatják a magyar szurkolók.

Kapcsolódó cikkek