Máté Gábor most nem biztatna senkit arra, hogy álljon elő zaklatási üggyel

KULTÚRA

Nem volt kár beleállni Gothár Péter zaklatási ügyébe, mert történtek változások, de mégsem biztatna most senkit arra, hogy álljon elő ilyen problémával.

Máté Gábor, a Katona József Színház főigazgatója beszélt erről Veiszer Alinda műsorában, írja a Magyar Hang. Azzal együtt, hogy nem bánta meg a kiállást, Máté azt mondja:

„Úgy gondolom, hogy az ilyet nem szabad nagy dobra verni, talán kisdobra sem.”

Azért gondolja így, mert amint náluk megtette valaki, „az egész színház került bajba”.

Máté Gábor a műsorban.

A Katona József Színház tavaly ősszel adott ki közleményt arról, hogy „egy szerződéses munkatársuk több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”, akkor még név nélkül. Nem sokkal később Gothár Péter közölte, ő a történet szereplője. Gothár a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanáraként az egyetemen is etikai vizsgálatot kért maga ellen.

A kormány aztán lényegében erre az esetre alapozta az SZFE elleni politikai kampányát. „Milyen üzenetet küld ez a kormányzati kampány az áldozatoknak? Hát például azt, hogy ha jelented a zaklatást, azzal kockára teszed mindenki sorsát körülötted, és a vallomásod segítségével tönkretehetnek mindent, amiért dolgoztál” - írta akkor Urfi Péter a 444-en.