Megint jelentkezik éves gyűjtésünk azokról, akikről évek múlva nem is fogjuk tudni, hogy kicsodák voltak, de a nevük nagyon ritkán, nagy meglepetésre be fog ugrani.
Ilyen volt például 2012-ben Kalós Pál vagy Rozs Szabolcs, 2013-ban a Szegedi Picsaember vagy Dino Marsani, 2014-ben Csender Levente vagy S. Pál, 2015-ben Orgován Béla vagy Almási Kristóf, 2016-ban Erdősi Lászlóné vagy Klein Robika, 2017-ben Magomed vagy Szentesi Kálmán, 2018-ban Swaney Elizabeth vagy Zara, a szurikáta, és tavaly Dukász Magor vagy Rotyis Bálint. Ugye, hogy máris alig rémlenek?
Idén bezárkózott a világ, azt hihetnénk, alig voltak egyéni villanások a kisemberektől, de hatalmasat tévednénk: az emberek annyira ki voltak éhezve a Kis Sztorikra, hogy fürtökben lógtak a nem híres híres emberek.
Természetesen a koronavírus-világjárvány is megteremtette a maga percembereit.
Talán hosszú ideig velünk lesznek még, mégis idén vált országos sztárrá Lakatos Tibor ezredes és a rendőrzsargon nyelvészprofesszora, Kiss Róbert alezredes, Müller Cecília, a kézmosás nagymestere pedig jelenleg tényleg Magyarország leghíresebb embere, bár egy időre eltűnt. Ha esetleg elmúlik valamikor a járvány, sajnos kevesebbet fogjuk látni őket, de a nyunyóka ugyanaz marad.
A médiában dolgozó embereknél mindig nehéz kérdés, hogy percembereknek nevezhetők-e, hiszen az átlagos névtelen hősöknél eleve ismertebbek kicsit. Idén néhány nagy nevettetőnek mégis sikerült szinte a nulláról országos ismertségre szert tennie.
100 nappal a megválasztása után Karácsony Gergely meghívták a közszolgálati M1-en futó Ma Estébe, de a főpolgármester nem nagyon tudott kibontakozni, mert teljesen ellopta előle a show-t egy új sztár, a műsorvezető, Mészáros Kata.
„Akkor Bodi, Pali meg te, akinek ne haragudj, de nem jegyeztem meg a nevét, menjetek el! Mi pedig maradunk.”
Ez volt az egyik utolsó mondata az Indexet szétkergető, a lap tetejére oktrojált vezetőség felé a távozó szerkesztőségnek. Bodolai Lászlóról, Szombathy Pálról és Sztankóczay Andrásról van szó, akik divatos nyári öltözékben álltak a főszerkesztőjük kirúgása miatt ultimátumot adó újságírók elé, de amit kaptak, arra nem voltak felkészülve. Azóta Bodi, Pali és az ember, akinek egy fél ország nem jegyezte meg a nevét, átadta a NER-nek az újságot. (A témában nagyot ment még Gerényi Gábor és Ződi Zsolt, illetve Balogh Ákos Gergely. Különdíj jár az egy nap után távozó Tevan Imrének.)
És persze hatalmasat taroltak idén a klasszikus kisemberek is.
Mahinda és Plumal Srí Lanka-i vendégmunkások januárban érkeztek a székelyföldi Gyergyóditró pékségébe dolgozni, erre elszabadult a pokol.
A két férfi azzal lett országosan ismert egy rövid időre, hogy teljesen alaptalanul bevitték őket rémhírterjesztésért, egyiküket a fideszes polgármester feljelentése után.
Az almásfüzitői Mr Wolf, az angol királynővel levelező problémamegoldó, Udvardi Péter a még épeszű Index egyik utolsó nagy dobása volt.
A mentősként nyilatkozó asszonynak sikerült átvernie az MSZP-t, Korózs Lajos azóta is nyögi ennek terhét.
Veszenyi László volt a vasalódeszkás tanár, aki a diákjainak vicces videót készített, majd azzal híresült el, hogy a tankerület később lemondott vezetője, Balázs József megalázta. Ő később igazgatóhelyettes lett.
A kitüntetett miskolci buszsofőr, aki elkergetett egy rablót.
Győr fideszes alpolgármestere beperelt egy kommentelőt, mert az valahol azt írta róla, hogy egy fasz. Radnóti Ákos első fokon nyert, de a másodfokú ítélet a kommentelőnek adott igazat.
A katolikus pap hatalmasat buzizott a Hír Tv-ben, majd beleállt.
A srác szerelmi bánatában levetette magát 35 méterről, de pont egy kocsira esett rá, és nem lett komoly baja.
Az SZFE élére odatett gépesített lövészkancellárról, a militarizált egyetemi pedellusról még biztosan hallani fogunk, de a színművészeti élére helyezett egykori ezredes akkor is 2020 egyik nagy meglepetése volt.
A Szájer-féle brüsszeli orgia szervezője, aki összevissza beszélt, de legalább elárulta, hogy szeret bulizni.
A nevesincs amerikai színész örülhet, hogy egyáltalán foglalkozik vele Szijjártó Péter. De Clooney nem adja fel, tovább támadja a magyar embereket.
Emlékezetes volt még idén a rablót megállító pizzafutár, a 90 éves északír Margaret Keenen, az első ember, akit klinikai teszten kívül élesben beoltottak koronavírus ellen, és természetesen a brüsszeli ereszcsatorna is.
Magyarország idén ezeket a neveket ismerhette meg, és felejthette el. Szavazza meg a (már és még nem névtelen) médiabajnokot!
Mond még valamit az a név, hogy Csender Levente? És vajon 5 év múlva emlékezni fogsz Falus Ferencre? Döntsd el, ki volt az év leghíresebb nem híres embere!
Most lehet eldönteni, ki volt az év leghíresebb nem híres embere.
Előtte, és a többi, kb. egy hétig híres magyar hős előtt tisztelgünk.
Ez az év különösen erős volt azoknak hála, akiket mindenki megismerhetett körülbelül egy hét erejéig. Tisztelet a bátraknak!
Éljenek soká 2018 percemberei!
A bajai lángosostól Miklósi Gáborig összeszedtük 2019 percembereit. Idén rájuk figyeltünk nagyon – de miért és minek, és ki emlékszik már arra?
Egyetlen egészségügyi szakembert sem állítottak ki a pénteki koronavírusügyi sajtótájékoztatóra.
Ami 50 éve egy rajzfilmsorozat visszatérő poénja volt, az ma az állam napi hivatalos tájékoztatása a világjárvány tekintetében. Vonatkozásában. Viszonylatában.
Miért nem biciklivel jött a Kunigunda útjára? - hangzott el az első kérdés, és ez még csak a kezdet volt.
A főszerkesztő kirúgása után Bodolai László és csapata megkísérelték elnyerni az indexesek bizalmát. A vége az lett, hogy meghatározó újságírók mondtak fel, Bodolai pedig elmenekült az épületből.
Mészáros Lőrinc embere, Vaszily Miklós a nevére vette az ország legnagyobb lapját, és pontot tett egy hat és fél éve zajló politikai művelet végére.
Az Index szétverésével vádolt tanácsadó a blogjában megírta, mit is javasolt igazából. Játékból végiggondoltam, hogy mit jelent, mennyire értelmes és mivel járna Gerény Index-reformja médiapiaci szempontból.
Ha a Fidesz le akarná dózerolni az Indexet, már rég megtette volna. A hatalom tart a botránytól, ezért nem célja megszállni az ország elsőszámú hírlapját. Csak csendben megtörni és kontrollálni.
Alig egy hónapig bírta a vezető lap vezető szerkesztője nélkül.
Tevan Imre azt írja, az új vezetés nem az a profi csapat, ami meg tudna csinálni egy új Indexet.
Úgy tűnt, csitulnak a kedélyek, erre most a helyiek azt követelik, hogy a pékség kérjen nyilvánosan bocsánatot a lakosságtól a település jó hírének megsértése miatt, és mutassa be a Srí Lanka-i pékek szakképesítésének bizonyítékait meg az egészségügyi vizsgálati lapjukat.
Megkérdeztük a rémhírterjesztéssel vádolt gyulai mozgássérült nyugdíjast, hogyan változott az élete, mióta bekerült a hírekbe. Úgy tűnik, van rosszabb egy kora reggeli rabosításnál is.
Pontosan az történt meg szerdán, amin fideszes politikusok évek óta gúnyolódnak: ugyan már, elképzelhetetlen, hogy Magyarországon ilyesmi előforduljon.
Kiderült: Görgényi Ernő fordult a rendőrséghez Csóka-Szűcs János Facebook-posztja miatt.
Az M1 lemondást és felelősségre vonást követel az álmentős videó miatt. Nem voltak mindig ilyen lelkiismeretesek.
A kormánypártiak arra hivatkozva nem hagyják, hogy információkat kapjanak az ellenzéki képviselők, hogy nem bírják a bizottság MSZP-s elnökét.
Ő volt a koronavírus-járvány elejének egyik legrokonszenvesebb jelensége, kitüntetés helyett letiltották a tanításról, majd a kommunista Néphadsereg legprimitívebb őrmestereinek stílusában alázták meg.
„Egy fél ország röhögött a videómon három hónapig, közben az én életemből eltűnt a humor” - mondta a hvg.hu-nak Vezsenyi László.
Hódmezővásárhelyen, a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában kapott állást.
A rablót azóta letartóztatták.
A győri férfi egy barátja Facebook-bejegyése alá kommentelte oda, hogy Radnóti Ákos alpolgármester egy fasz. Az alpolgármester ezt valahogy megtudta, bíróságra vitte az ügyet, ahol nem volt hajlandó megbocsátani, végül a férfit elsőfokon három év próbára bocsátották.
Radnóti Ákos úgy perelte be a róla sommás véleményt nyilvánító júzert, hogy az mégcsak nem is az ő bejegyzése alá kommentelt.
Osztie Zoltán épp arról beszélt, hogy itt már nem lehet szelídnek lenni.
„Mi, keresztények aztán igazán nem bélyegzünk meg senkit” - mondta Osztie Zoltán a Klubrádióban.
A 21 éves celldömölki srác előbb egy fának ütközött, majd onnan az egyetlen ott parkoló autóra pottyant.
A kapu előtt toporgó színház- és filmművészeti ezredes a tréfás kedvű sors küldönce: azt közli velünk, hogy ez a vég- és vígjáték nem tarthat sokáig.
David Manzheley ezért többet nem nyilatkozik a sajtónak.
Varga Judit: „Valóság. What else Mr. Clooney?”
A színész azt mondta: zavarban lenne attól, ha nem szólalna fel az Orbánhoz hasonló vezetőkkel szemben.
A suzukis alkoholt is fogyasztott, mielőtt megpróbálta elütni a járőröket.
Az Egyesült Királyságban megkezdték az oltási kampányt.
“Itt ért véget a Fidesz és az EPP európai parlamenti képviselőjének politikai karrierje."