Szlávik: Az egészségügyi dolgozók közt is létezik az oltásellenesség

járvány

Magyarországon aránylag magas az oltásellenesek száma, a jelenség pedig az egészségügyi dolgozók között is létezik, ezért is lehetséges, hogy eddig csak ötezer embert oltottak be koronavírus ellen, mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV-ben.

Eddig közel 80 ezer adag érkezett Magyarországra a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájából, ami 40 ezer egészségügyi dolgozó beoltására elegendő. Ők állnak az oltási sorrend élén, de sokáig nem lehetett tudni, pontosan kik következnek utánuk.

Vasárnap végül felkerült a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjára az oltási terv kivonata. E szerint az egészségügyi dolgozók (köztük orvosok, asszisztensek, védőnők, gyógyszerészek) után jönnek a szociális ellátásban dolgozók és a szociális ellátásban részesülők, majd a 60 évesnél idősebbek, a rendvédelmi dolgozók, a fokozott kockázatnak kitett 18-59 évesek, a kritikus infrastruktúrában dolgozók, végül mindenki más.

Arra a kérdésre, hogy miért oltják előbb a szociális dolgozókat, mint az időseket, Szlávik azt mondta, kétmillió 60 év feletti ember beoltása komoly logisztikai feladat, és sokkal több oltóanyagra van szükség hozzá, de ha Izrael példáját nézzük, meg lehet oldani a tömeges oltást is.

Szlávik János oltást ad
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Orbán Viktor az elmúlt hetekben többször elmondta, hogy készen áll az oltási terv, múlt héten egy érdeklődő állampolgár mégis azt a választ kapta az állami ügyfélszolgálattól, hogy még dolgoznak rajta. Ezután hozták nyilvánosságra a sorrendet, de továbbra sem tudjuk pontosan, hogyan szerveznék a tömeges oltást. A hétvégén annyi derült ki, hogy ha hirtelen nagy mennyiségű vakcina érkezne, az egészségügyi intézményeken felül a választási szavazóhelyiségekben oltanának. Orbán decemberben azt állította, ha lenne elég vakcina, egy hétvége alatt mindenkit be tudnának oltani.

A kórházi helyzetről Szlávik azt mondta, a Dél-pesti Centrumkórházban az elmúlt hetekben csökkent a koronavírusos betegek száma, de az intenzív osztályon levők száma egyelőre nem csökken, hiszen ők hosszú hetekkel ezelőtt betegedtek meg.

A kórházban levő fertőzöttek száma az utóbbi hetekben országos szinten is csökkent, az intenzíves betegek számát azonban nem közlik, decemberben néhányszor árulta el a kormány, amikor külön rákérdeztünk. Nem ismerjük a kórházban ápolt covid-gyanús betegek számát sem, csak Orbán Viktor egy elszólásából derült ki hetekkel ezelőtt, hogy ők nem szerepelnek a statisztikában.

Gulyás Gergely miniszter mégis azt mondta az ATV-nek adott év végi interjújában, hogy „(...) mi minden adatot a járvány első pillanatától kezdve legjobb tudásunk szerint nyilvánosságra hoztunk”.

Kapcsolódó cikkek

A gyógyszerészeket is előbb beoltják az időseknél egy most publikált oltási terv szerint

De a zavaros szöveg több helyen ellentmondásokat tartalmaz.

Szily László
Egészségügy

Izrael vezeti az vakcinaversenyt 11,5 százalékos oltottsággal

Bahrein a második 3,5-tel.

Sarkadi Zsolt
járvány

Orbán Viktor hetek óta azt mondja, megvan az oltási terv, de most azt írták egy érdeklődő állampolgárnak, még készül

Türelmet és megértést kértek, pedig a miniszterelnök azt mondta, egy hétvége alatt mindenkit be tudnának oltani, ha lenne elég vakcina.

Szurovecz Illés
járvány

Addig nem lazítanak a korlátozásokon, míg be nem fut elegendő vakcina

Erről Orbán miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádióban. Szerinte kivédtük a második hullámot.

Szily László
Egészségügy

Ha külön rákérdezünk, hetente egyszer elárulják, mennyi koronás beteget ápolnak intenzíven

Érthetetlen, miért nem közlik akkor naponta ezt az adatot. Amire nem akarnak válaszolni, azt úgysem olvassák fel az internetes kormányinfón.

Szurovecz Illés
járvány

Közel kétezer koronagyanús beteget hagynak ki a kórházi statisztikákból, de attól még őket is el kell látni

Orbán Viktor elszólásából derült ki, hogy ők is léteznek. Ellátásukhoz sok orvosra és ápolóra van szükség, ami hatással van az ellátás minőségére. Ezért félrevezető, hogy nem kerülnek be a statisztikába.

Szurovecz Illés
járvány