Pécsen és Szegeden is megszavazták az egyetemi modellváltást

oktatás

Szeged

Két nagy vidéki egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem is pénteken tartott szenátusi ülést, ahol a modellváltásról döntöttek, amit mindkét intézményben meg is szavaztak.

A Szegedi Tudományegyetem szenátusa 29 igen, 16 nem és 7 tartózkodás mellett elfogadta az egyetem modellváltását. Az ülést több mint 800 hallgató és 500 oktató követte online a Szegeder szerint.

Dr. Rovó László, az egyetem rektora az ülésen azt mondta, hordoz veszélyeket a modellváltás, de annak elmaradása még nagyobbat, ezért az egyetem vezetése a modellváltás pártján van. A Hallgatói Önkormányzat egyébként egy friss szavazás szerint 91%-ban elutasította volna a változást.

Rovó szerint a szenátus döntésjoga nem fog csorbulni, elbocsájtások nem várhatók, ellenben béremelés lesz, és szerinte a munkavállalók jogai sem csorbulnak attól, hogy nem lesznek közalkalmazottak.

A HVG-nek nyilatkozó források eltérően értékelték a szavazást és az azt megelőző vitát. Van, aki szerint komoly feltételrendszerrel fogadták el a modellváltást, és ha bizonyos pontok nem teljesülnek - például a szenátus jogkörének a meghagyása -, akkor az egyetem eláll a modellváltástól.

A lap másik forrása szerint viszont innentől kezdve a jelenlegi fenntartó ITM-nél pattog a labda, és a korábbi tájékoztatókon felmerült, hogy a feltételek el nem fogadása esetén vajon újra szavaz-e a szenátus, de erre egyetlen alkalommal sem érkezett válasz.

A HVG szerint többen annak a testületnek a döntése ellenében szavaztak, ami delegálta őket. Ha ők tartják magukat a testületi döntéshez, nem lett volna meg a modellváltáshoz szükséges többség.

A Veritas Virtus Libertas hallgatói csoport szerint a szavazást megelőző magyarázkodás miatt nem lehetett követni, miről is szavaznak. Közzétették az ülés közvetítésének utolsó 10 percét, ami alapján valóban zavaros körülmények között zajlott a végső szavazás.

Pécs

A Pécsi Tudományegyetem szenátusa 29 igen, 9 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a modellváltást. A testület kétharmados többséghez kötötte a döntést.

Dr. Miseta Attila rektor Rovóhoz hasonlóan azzal érvelt, hogy a modellváltás kockázatai eltörpülnek a lehetőségek mellett, amiket nyer vele az intézmény.

Pécsett a modellváltást elutasító hallgatók Free PTE nevű Facebook oldalukon tettek közzé egy felmérést, ami szerint 1009 válaszadóból 150 hallgató bizonytalan, 816 ellenzi, 44 pedig támogatja a modellváltást.

Pécs polgármestere, Péterffy Attila pénteki közleményében azt írta, "[ú]gy látszik, ez egy felülről vezérelt, az egyetemi polgárok érdekeit, igényeit és véleményét figyelmen kívül hagyó átalakítás. Az ország legrégebbi egyetemének néhány hét alatt történő, erőltetett és az érintettek bevonása nélkül levezényelt átszervezése távol áll az önrendelkezéstől, az egyetemi autonómia megőrzésétől és a demokrácia működésétől."

Minden más

A nagy tudományegyetemek számára fontos kérdés volt a modellváltás során az, hogy náluk maradhatnak-e a klinikák, amik az orvosképzés fontos helyszínei. A PTE vezetése múlt héten kijelentette, hogy addig nem tárgyalnak az alapítványi átállásról, amíg nem világos, hogy mi lesz a klinikák sorsa.

A Debreceni Egyetem január 21-én kezdeményezte a modellváltást, tegnap pedig a SOTE is az átállás mellett döntött.

Kapcsolódó cikkek

Pécs polgármestere tiltakozik a város egyetemének felülről vezérelt modellváltása ellen

Péterffy Attila arra kéri a PTE szenátusát, hogy ne támogassák pénteki ülésükön a modellváltásról szóló felvetést.

Horváth Bence
oktatás

Kevesen hiszik, hogy egy szenátusi döntés tényleg megakadályozhatja a vidéki tudományegyetemek alapítványi kiszervezését

A pécsi, a szegedi és a debreceni tudományegyetemek vezetése igyekszik lehetőségként beállítani az alapítványi modellváltást. A kormánytól várnának garanciát az egyetemi autonómia megmaradására, pedig a kormány épp olyan testületek kezébe készül adni az intézmények irányítását, amiket ezek az ígéretek egyáltalán nem kötnek.

Neuberger Eszter
oktatás

Nem tárgyal a PTE szenátusa a modellváltásról, amíg nem lesz világos, hogy az egyetemnél maradhat-e a klinikai központ

Gulyás szerint maradna, viszont a rektor úgy tudja, Kásler és Orbán megbeszélésén ennek az ellenkezője hangzott el.

Szász Zsófi
oktatás

Kezdeményezi a modellváltást a Debreceni Egyetem

A vidéki tudományegyetemeknek a napokban kell eldönteniük, hogy belemennek-e az alapítványi átalakításba.

Szász Zsófi
oktatás

A Semmelweis Egyetem vezetése megszavazta a modellváltást

A fenntartói jogok itt is egy vagyonkezelő alapítványhoz kerülnek.

Czinkóczi Sándor
oktatás