Pénteken újabb poszt jelent meg a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navlanij Instagram-oldalán, és ebből kiderült, hogy Navalnij attól fél, elveszítheti a lábát, írja a Moscow Times.
A héten Navalnij ügyvédjei már közölték, hogy sokat romlott a büntetőtáborba zárt férfi állapota, komoly hátfájástól szenved, és a lábát se mindig tudja mozgatni. A tábort felügyelő hatóságok szerint ugyanakkor Navalnij állapota stabil és kielégítő.
Pénteki posztjában, melyet a stábja rakott ki az oldalára, Navalnij azt állítja, hogy a börtönorvosok nem árulják el, milyen eredményekkel járt a múlt heti kivizsgálása. Írt arról is, hogy egyszerűen felborul, ha a jobb lábára próbál meg támaszkodni, ami elég zavaró, de nem szeretne megválni tőle. Nehéz és fájdalmas kikelni az ágyból, tette még hozzá, és hiába jelezte problémáit a felügyelőknek, tudomásul vették azokat, de semmi nem történt. Navalnij szerint korábban becsípődhetett egy idege, és ez okozhatja a fájdalmakat.
Navalnij szövetségesei közben újabb tömegtüntetést terveznek, amit akkor fognak meghirdetni, ha több mint félmillió ember regisztrált rá. Kevesebb mint egy héttel a bejelentés után már közel 300 ezren regisztráltak.
Március 15. óta lehet tudni, hogy Navalnijt a Vlagyimir megyei Pokrov 2. "javítókolóniába" vitték a moszkvai börtönből, ahol azután tartották fogva, hogy január 17-én Moszkvában, Berlinből érkezve őrizetbe vették. Berlinben pedig azért volt, mert ott kezelték, miután az orosz titkosszolgálat megmérgezte. Hogy tényleg az FSZB állt a merénylet mögött, azt Navalnij maga derítette ki, mikor álnéven fölhívta az akció egyik résztvevőjét, aki részletesen beszámolt neki arról, hogyan próbálták eltenni láb alól.
Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a Navalnijra egy korábbi, sokak szerint politikai okokból indított sikkasztási ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.
Az orosz ellenzéki politikus stábja azt gyanítja, hogy Navalnij egy börtöntáborba került.
Az ügyvédje szerint az orosz ellenzéki vezetőnek bénul a lába és fáj a háta. Adtak neki gyógyszert, de az se használt.
Az orosz ellenzéki politikus magát egy vezető biztonsági tisztnek kiadva verte át az ügynököt, aki még azt is bevallotta, melyik alsónadrág lett novicsokos. A 49 perces beszélgetést felvették, és most közölték is.
A tárgyalás nem szűkölködött abszurd jelenetekben. Több száz tiltakozót letartóztattak, a végén pedig börtönre ítélték az ellenzéki politikust.