A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy Áder János államfő 6 évre a Kúria elnökhelyettesévé nevezte ki Patyi Andrást. A kinevezés április 1-től lép életbe, de nem áprilisi tréfa.
A Nemzeti Választási Bizottság korábbi elnöke 2018-ig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora volt, és fideszes körökben az terjedt, hogy a kormányban őt szemelték ki a tervezett közigazgatási különbíróságok vezetésére. Ezek lettek volna azok a bíróságok, amik a politikailag kényes ügyeket tárgyalták volna a kormánynak kedvezőbb keretben, kedvezőbb bírói gárdával, de aztán a kormány váratlanul bizonytalan időre elhalasztotta a tervet.
A szolgahumor legjava: hiába tett olyan sokat Patyi a Fidesz győzelméért NVB-elnökként, egyszer hibázott, amiért Orbán most büntette meg.
Már arról találgatnak, hogy ki kerül az ő megüresedő helyére a Közszolgálati Egyetemen.
2016-ban Handóék szerint veszélyt jelentett a kormány terve a bírák függetlenségére, de ma már egyáltalán nem aggódnak.