291 halálos áldozatot jelentett hétfőn az Operatív Törzs. A szám önmagában is megrázóan magas, úgy pedig különösen, hogy hétfőnként és keddenként rendre alacsony halálozási adatokat szoktak megosztani az adatszolgáltatás hétvégi akadozásai miatt. A járvány alatt eddig a main kívül egyetlen egyszer haladta meg hétfőn a halottak száma a kétszázat.
A legfrissebb adatok szerint megtorpant a fertőzöttek számának esése is. Az új fertőzöttek számának hétnapos mozgóátlaga ötezer fölött van, a második hullámban csak a decemberi csúcsidőszakban volt ennél magasabb.
A harmadik hullám, illetve az azt okozó új, brit vírusvariáns sajátos tulajdonsága, hogy nem csupán fertőzőbb és halálosabb, de a korábbinál sokkal veszélyesebb a fiatalabb korosztályokra is. Meglátszik ez a halálos áldozatok átlagéletkorának meredek esésén is, de még inkább azon, hogy most már csecsemők is kerülnek kórházba coviddal.
Ezért is tűnik, hogy is mondjam, bátor ötletnek az iskolák tervezett megnyitása a jövő héten. A kormány saját tanácsadója, Oroszi Beatrix ezért legalább a maszkviselést előírná az újranyitott iskolákban.
Apropó, mutánsok. Európában most még a brit variáns hódít, de a szakértőket sokkal jobban aggasztja az ún. dél-afrikai variáns - illetve minden olyan új mutáns, amelyen megjelenik a tüskefehérje E484K típusú mutációja. Ez ugyanis minden jel szerint ellenállóbbá teszi a vírust a védőoltásokkal szemben, és ezt immár Izraeli tapasztalatok is igazolják, ahol pedig a Pfizer és a BioNTech vakcinájával oltottak.
Elképzelhető tehát, hogy még a Pfizer oltásából is kell majd egy harmadik adag. Ahogy a kínai Sinopharméból is, amivel Magyarországon eddig 550 ezer embert oltottak be, még ha a kínai járványügyi központ vezetője visszakozott is hétvégi nyilatkozatából. Magyarországon Müller Cecília szerint akkor változtatnak majd az oltás alkalmazásán, ha a gyártó vagy "egy egészségügyi hatóság" így dönt.
Nagy-Britanniában pedig, ahol az oltási kampány alatt is a világ tán legszigorúbb korlátozásai voltak életben, ma nyitnak az éttermek teraszai.
A járvány elején komoly aggodalmakat okozott a legelesettebbek, a hajléktalanok helyzete. A járvány valóban katasztrófát hozott, még ha nem is egészségügyit, hanem egzisztenciálist.
Ez kifejezetten magas szám, különösen a hétfőn szokásos visszaesésekhez képest. Több mint tízezren kórházban, 1200-an lélegeztetőn.
Erről a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója beszélt, aki elmondta, hogy kiskamasz kortól jellemzőbbek a komolyabb tünetek.
A járvány több mutatója is javult a héten, de a túl korai lazítás ismét felpörgetheti a vírus terjedését. Ezt rövid távon az oltási program sem akadályozhatja meg.
A kormánynak tanácsot adó elemző óvatos optimizmusra intett, de azt mondta, ha minden jól megy, és betartjuk a szabályokat, nyár elején jöhet a teljes nyitás.
De ebből nem lehet megállapítani, mennyivel. Már vizsgálják, hogy egy ráadásdózis javít-e a helyzeten.
Félreértés, hogy a kínai vakcinák hatékonysága alacsony lenne. Egyszerűen lehetséges kutatási irányokról beszélt, állítja Gao Fu a párt által felügyelt lapban.
Vizsgálják, hogyan változtassanak a dózisokon.
Az országos tisztifőorvos szerint nincs ok változtatni a kínai Sinopharm oltási protokollján.
A magas átoltottság mellett a járványadatok is kedvezően alakulnak.
A Menhely Alapítvány friss felmérése részletes képet ad arról, hogyan alakult a lakásban nem élő emberek helyzete és a járványhoz való hozzáállásuk 2020 februárja óta. A megélhetésük erősen romlott, de a tömeges fertőzést az ellátórendszer heroikus erőfeszítéseivel jórészt sikerült kivédeni.