Itt a 444 járványügyi hírlevele.
272 újabb áldozatát jelentették kedden a járványnak Magyarországon.
A nyitás megtervezéséhez fontos lenne tudni, hogy mikortól véd a kínai vakcina. Nem azonnal, és valószínű, hogy csak jóval később indítja be az ellenanyag-termelést, mint az mRNS-vakcinák. Még vizsgálják, hogy kell-e belőle harmadik adag.
Elértük a 3 millió beoltottat, míg azoknak a száma, akik mindkét oltást megkapták már, 1,25 millió fölött van.
Megérkezett a Johnson&Johnson oltóanyagja Magyarországra, az egydózisos vakcinából 28800 érkezett.
Épp aznap, amikor kiderült, hogy leállítják a Johnson&Johnson vakcinájának használatát az Egyesült Államokban, mert a közel hétmillió eddig beoltott emberből hat oltott szervezetében vérrög alakult ki.
A pedagógusok 87 százaléka nem helyesli az április 19-re tervezett iskolanyitást, derült ki a Pedagógusok Szakszervezete megbízásából készített felmérésből.
Az ELTE visszavonja az üzemeltetési jogok egy részét az Apáczai Gimnázium igazgatójától, mert az rovarirtással akarta kikerülni az iskolanyitást.
Túl vagyunk a harmadik hullám tetőzésén Ferenci Tamás biostatisztikus szerint.
Teszteket oszt a főváros az iskolanyitás előtt. Karácsony Gergely szerint „nehéz azzal mit kezdeni, hogy a kormány a nyitás mellett döntött”.
Érvénytelen TAJ-számmal is jár az ingyenes oltás és a favipiravir.
Magyarországon két hétre becsülték a harmadik hullám legrosszabb időszakát, de már hét hete tart.
Garázdaság miatt kell felelnie a győri nőnek, aki nem vette fel a maszkját.
Cseles képpel jelzi a kormány, milyen jólesik a vakcina az embernek.
Ősszel már a gyerekeket is olthatják az Egyesült Államokban. A 12 és 15 év közöttieket, akiknél a klinikai vizsgálati eredmények szerint a Pfizer vakcinája 100 százalékos hatékonyságú.
700 ezer oltás után két vérrögösödéses esetet találtak Ausztráliában.
Két héttel meghosszabbították a teljes zárlatot Bécsben.
Egy kutatócsoport olyan új gyógyszert fejlesztett, ami meggátolja a covidosok komoly tüdőkárosodását.
Sírva mondott le az osztrák egészségügyi miniszter, Rudolf Anschobernek betegsége miatt kell távoznia.
Országosan egységes járványügyi szabályokat vezetne be német a kormány. Eddig a tartományok külön hozhattak szabályokat. Merkel szerint meg kell végre hallani az egészségügyi dolgozók segélykiáltásait.
Angliában kinyitottak a teraszok, a britek ellepték a kocsmákat.
A harmadik hullámban már többen hunytak el, mint az őszi második hullámban. Ma meglesz a 3 millió oltás.
Nem azonnal, és valószínű, hogy csak jóval később indítja be az ellenanyag-termelést, mint az mRNS-vakcinák. Még vizsgálják, hogy kell-e belőle harmadik adag.
Maga Orbán Viktor (ki más?) jelentette be a Facebookon (hol máshol?).
28 800 magyar kap majd a Janssen nevet viselő vakcinából.
Az egydózisú Janssen beadása után hat beoltottnál alakult ki vérrög az oltás utáni két héten belül.
- derült ki a Pedagógusok Szakszervezete megbízásából készített felmérésből.
Az ELTE maga végzi el a rovarirtást, hogy a diákok április 19-én már iskolába mehessenek.
A borzasztóan túlterhelt egészségügy miatt viszont a bajokon még messze nem.
A céljuk az, hogy a lehetőségekhez mérten a gyermeküket féltő szülők és a pedagógusok is biztonságban érezhessék magukat jövő héten.
A TAJ-szám esetleges érvénytelenítése ebben a két esetben nem jár negatív következményekkel.
A többlethalálozás 1471 körül alakult egymillió lakosonként 2020 márciusa és 2021 februárja között.
Aztán összekarmolta a boltost, aki nem akarta kiszolgálni.
Ennyire.
A 12 és 15 év közöttieket, akiknél a klinikai vizsgálati eredmények szerint a Pfizer vakcinája 100 százalékos hatékonyságú.
De egyikük sem halt meg az AstraZeneca vakcinája után.
A kórházak terheltsége miatt májusig nincs lazítás.
A Bécsi Orvostudományi Egyetem és a Kurcsatov Intézet által fejlesztett gyógyszerfolyadékot az asztma elleni szerekhez hasonlóan be kell majd lélegezni.
Rudolf Anschobernek betegsége miatt kell távoznia.
Eddig a tartományok külön hozhattak szabályokat. Merkel szerint meg kell végre hallani az egészségügyi dolgozók segélykiáltásait.
Boris Johnson brit miniszterelnök arra kérte az embereket, a korlátozások enyhítése mellett „továbbra is viselkedjenek felelősségteljesen”.