Csak az óvodák és az alsó tagozatok nyitnak hétfőn

POLITIKA

Újabb lazításokat jelentett be szerdán a miniszterelnök, de az újranyitás következő lépcsőfokát már 3,5 millió beoltottban határozta meg. Ha ezt a következő hét közepén elérjük, akkor kinyithatnak a teraszok. A vendéglátósokat terhelő teraszdíjat pedig eltörlik.

Ugyanakkor április 19-én csak az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozataiban indul újra a jelenléti oktatás.A felső tagozatokban marad az otthoni, digitális alapú oktatás, itt csak a középiskolákkal egy időben, azaz május 10-én térnek vissza az osztálytermekbe.

Pedig a kormány sokáig kitartott amellett, hogy április 19-én az általános és középiskolákat is kinyitja, csakhogy a hónap elején beoltott tanárok közül sokan tartottak attól, hogy ilyen rövid idő alatt nem alakul ki bennük a megfelelő védettség. Majd Orbán Viktor pénteki rádiós szerepléséből kiderült, hogy a középiskolák csak május 10-én nyitnak, és csak az írásbeli érettségiket tartják meg.

Szerdán öt szakszervezeti konföderáció kérte a kormánytól, hogy maradjon a digitális oktatás, mert szerintük a járványügyi adatok nem indokolják a nyitást, maradnia kellene a digitális oktatásnak gyermekfelügyelet biztosítása mellett. Emlékeztettek, hogy az EMMI nyilatkozata szerint az óvodai ellátásban a gyermekeknek mindössze 6-8 százaléka, míg az általános iskolás korú gyermekeknek alig 1 százaléka igényli jelenleg az óvodai és iskolai felügyeletet. Korábban már pedagógusszervezetek, a szülők és tanárok is tiltakoztak az iskolanyitás ellen.

Forrás

Kedden értük el a 3 millió beoltottat, a miniszterelnök most úgy számol, hogy a terasznyitáshoz szükséges 3,5 millió a jövő hét közepére, azaz szerdán vagy csütörtökön lehet meg. A szerda reggeli adatok szerint 3 037 023-an kapták meg legalább az első oltásukat, közülük 1 290 709-en már a második oltást is.

Kapcsolódó cikkek

Elértük a 3 millió beoltottat

Maga Orbán Viktor (ki más?) jelentette be a Facebookon (hol máshol?).

Sarkadi Zsolt
járvány

285 újabb áldozata van a járványnak

Csökkent a kórházban lévők száma, stagnál a lélegeztetőgépen lévőké.

Haszán Zoltán, Tbg
járvány

Öt szakszervezeti konföderáció kéri, hogy maradjon a digitális oktatás

,,Nincsenek külön szülők és külön munkavállalók."

Fődi Kitti
oktatás

„Soha nem féltettem a gyerekeimet annyira, mint most”

Számos szülő nem ért egyet az iskolák nyitásával, ezért sokan úgy döntenek, hogy nem viszik a gyereküket április 19-én iskolába. A tanárok között is van, aki fontolgatja, hogy nem megy be dolgozni, de több iskola is hibrid oktatásra készül.

Fődi Kitti
oktatás

Gulyás: Nem látjuk komoly kockázatát az iskolanyitásnak

Azt mondta, az első adag vakcina elég védettséget ad 2-3 hét után. Csakhogy a pedagógusok többsége nem várhat ennyit az iskolakezdésig. A hónap végéig minden regisztráltat beoltanának.

Szurovecz Illés
POLITIKA

„A tananyag bepótolható, de az életemet senki sem tudja pótolni”

A tanárok szerint öngyilkosság kinyitni az iskolákat, amíg a pedagógusok csak félig, a tanulók és a szüleik pedig egyáltalán nincsenek beoltva.

Szász Zsófi
oktatás

Csak írásbeli érettségi lesz

A középiskolákat pedig csak május 10-étől nyitják meg.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA