Joe Biden 1800 milliárd dolláros családtámogatási programot fog bejelenteni

külföld

Szerdán lesz száz napja, hogy Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke, ebből az alkalomból pedig az elnök helyi idő szerint szerda este beszédet tart majd a kongresszusban. A beszédében pedig a BBC szerint

Biden bejelent majd két programot, amellyel az 1960-as évek óta nem látott mértékben terjeszti ki az amerikai jóléti államot. A két program közül az egyik a 2300 milliárd dolláros infrastrukturális program, amelyik American Jobs Plan, vagyis amerikai munka terv néven kerül majd a kongresszus elé. A másik pedig az American Families Plan, egy 1800 milliárd dolláros terv, amely bevezetné a fizetett szülési szabadságot - a fejlett országok közül ugyanis talán egyedülálló módon Amerikában egyáltalán nem jár fizetett szülési szabadság -, ingyenessé tenné a 3-4 éves gyerekek óvodai ellátást és a népfőiskolákat, valamint 2025-ig megtartaná a családok járvány alatt bevezetett adókedvezményeit.

Arról már korábban is lehetett tudni, hogy egy hasonló, átfogó jóléti programon dolgozik a Fehér Ház, viszont amikor először írtunk róla, akkor még 3000 milliárd dolláros végösszeggel számoltak a demokraták. A legújabb hírek szerint viszont már 4100 milliárd dollárnál tart a két program együttes összege. Biden szerint viszont nem kell aggódni, mert a nagy költekezést teljesen fedeznék a nagyvállalatokra és a leggazdagabbakra kivetett adók.

Kapcsolódó cikkek