Hollik szerint a baloldal nem ismeri el a keresztények üldözését, pedig pont most neveztek el utat egy üldözött keresztényről

képzavar

Új utcanévtáblákat helyeztek ki a Fudan Egyetem leendő helyszínére, és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester hivatalosan is új nevet adott az utcáknak: a határozata értelmében a Helyi kikötő út, a Hídépítő utca és két névtelen közterület a Dalai Láma út, az Ujgur Mártírok útja, a Szabad Hongkong út és a Hszie Si-kuang püspök út nevet kapják. Videónk az avatásról:

Forrás

A fővárosi Fidesz-KDNP közleményben határolódott el a Fudan-projektet ellenző Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely főpolgármester akciójától: „Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina a politikai showműsor helyett inkább tartsa be a jogszabályokat! Baranyi Krisztina ugyanis nem nevezhet át közterületet Budapesten, ez kizárólag a Fővárosi Közgyűlés hatásköre. Karácsony Gergely pedig a veszélyhelyzetben a fővárosi képviselő-testület megkérdezése nélkül csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekben dönthet. Szerintünk a közterületek átnevezése nem ilyen.”

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig azt írta:

„Karácsony Gergely táblákat avatott. Gratulálok. Adok pár ötletet a következő táblákhoz:

  1. Üldözött keresztények körút. Bár a baloldal ezt nem ismeri el, rengeteg keresztény testvérünk él üldöztetésben például a Közel-Keleten.
  2. Kárpátaljai magyarok tér. A kárpátaljai magyarság mindennapos megpróbáltatásainak elismerése sosem volt a baloldal erőssége.
  3. Kárpát-medence utca. Bár mi tudjuk, hogy mi magyarok összetartozunk határon innen és túl, a baloldal többször kampányolt a külhoni magyarok ellen, mint értük.

A jó hír, hogy Karácsony Gergely egy 7000 kilométerre fekvő ország belügyeit érdekesebbnek és fontosabbnak tartja a budapesti városvezetés tekintetében, mint honfitársaink és nemzettársaink megpróbáltatását.”

Hollik István, aki hol a KDNP, hol a Fidesz tagja

A jelek szerint a kereszténydemokrata Holliknak nem volt eléggé üldözött keresztény Hszie Si-kuang, a Kínai Népköztársaság területén illegalitásban működő mintungi római katolikus egyház püspöke, aki a hite miatt 28 évet volt kénytelen különböző kínai börtönökben élni, és a haláláig állandó rendőri felügyelet alatt állt. Mindenesetre úgy fest, Hollik a püspök üldözését egy 7000 km-re fekvő ország belügyének tartja.

Fotó: Kaufmann Balázs/444

Igaz, amikor a Fudan Egyetemről szóló vitában a Kínai Kommunista Párt által elkövetett Tienanmen téri mészárlásának emlegetésére is az volt a válasz, hogy Gyurcsány emberek szemét lövette ki, illetve az, hogy a CEU a nyílt társadalom eszméjét hirdeti, a Fidesz szerint rosszabb, mint hogy a Fudan Egyetem felesküdött a Kínai Kommunista Párt és a marxizmus-leninizmus szolgálatára.

Frissítés

A Fidesz kommunikációs igazgatója azóta csendben átírta a posztját, már nem a keresztényüldözésről, hanem a székelyekről szól az első pont:

Forrás: Hollik István/Facebook

Nem ez az első eset, hogy Hollik István csendben változtat egy bejegyzésén: áprilisban a Facebookra az alábbi képet posztolta azzal a szöveggel, hogy: „Már 25 ezren vagyunk, köszönöm!” Több kommentelő is megjegyezte, hogy a koronavírusnak nemrég lett 25 ezer halálos áldozata Magyarországon, és az ország már lakosságarányos halálozásban világrekorder a teljes járványt tekintve. Kb. 3 órával a közzététele után a poszt elérhetetlenné vált.

Fotó: Hollik István/Facebook
Kapcsolódó cikkek

Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely Ujgur Mártírok útjának nevezik át a Fudan Egyetem melletti területet

De lesz Dalai Láma út és Szabad Hongkong út is.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Baranyi Krisztina hivatalosan is átnevezné a leendő Fudan Egyetem környékét

Az új utcanevek: Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út, Dalai Láma út, Hszie Si-kuang püspök út.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A Fidesz érvei a Kínai Kommunista Párt egyetemét ért kritikákra: a CEU rosszabb volt, és Gyurcsány is terrorral lépett fel az állampolgárok ellen

Megvitatta a Parlament, miért kellene 500 milliárd forint közpénzből kínai elitegyetemet építeni Budapesten a Diákváros rovására.

Urfi Péter, Herczeg Márk
parlament

A Fidesz szerint az ideológiai képzés az, ha egy egyetem a nyílt társadalmat képviseli, nem az, amikor hű a kommunista párt vezetéséhez

A negatív példa: egy magyar ember a saját pénzén épít Budapesten magánegyetemet, ahol sok magyar diák tanul. A pozitív példa: a magyar állam egy külföldi kommunista pártnak épít magánegyetemet, ahol kevés magyar diák tanul. Az előbbi egyetemet elüldözte, az utóbbinak tapsol a nemzeti kormány.

Herczeg Márk
parlament
Videó

Nagy reményt ad az itt élő tibetieknek, hogy utcát neveztek el a dalai lámáról Budapesten

Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely bemutatták a kínai kommunista rezsim áldozataira emlékező utcaneveket a Nagyvásártelepen.

Kaufmann Balázs, Czinkóczi Sándor
video

Hollik István a Facebookra posztolt a 25 ezres számról, és megígérte, hogy folytatják a munkát, aztán eltűnt a poszt

25.000👍

Herczeg Márk
POLITIKA

Átlépte a 26 ezret a koronavírusban elhunytak száma

A fertőzöttek száma a héten az eddigi legmagasabb, 214 halottja volt tegnap a járványnak. A lélegeztőgépen lévők száma 900 alá esett.

Tbg
járvány

Világrekord magyar halálozás a teljes járványban

Ebben a teljes, egy éve tartó járvány benne van, az enyhébb első, a keményebb második és az igazán súlyos harmadik hullám is.

Szurovecz Illés
járvány

Hollik simán átírta a keresztényüldözéses posztját, miután megírtuk, hogy a Fudan helyén egy Kínában üldözött keresztényről neveztek el utat

A Fidesz kommunikációs igazgatójának nem ez az első hasonló mentése a Facebookon.

Herczeg Márk
INTERNET