kereszténydemokrácia

Ez a kereszténydemokrácia 3

20 mondat a rendszerről, amelyben élünk.

Herczeg Márk
vélemény

A Tisza Párt felvétele miatt a KDNP kilép az Európai Néppártból

A Fidesz kiválása után eddig a helyén maradt Hölvényi György szerint az EPP – ahova mostanra jutott – és Magyar Péter morálisan egymást minősítik.

Herczeg Márk
eu

A NER-paradoxon: veszteséges volt a Fidesz 2022-ben

Nagy mókamesterek a kormánypárti urak.

Herczeg Márk
képzavar

Fabiny Tamás evangélikus püspök: Egy magát kereszténynek valló politikusnak még inkább tilos a lopás, a sikkasztás, feleségének megcsalása, mint a többieknek

Szerinte probléma, amikor valaki a kereszténységre hivatkozva fogalmaz meg politikai üzeneteket. És nyilatkozott arról is, hogy érik-e hátrányok, mert ellenzékinek tartják.

Haszán Zoltán
vallás

Szili Katalin belépett a KDNP-be

Az MSZP alapító tagja úgy érzi, eddig is ehhez a közösséghez tartozott.

Czinkóczi Sándor
karrier

Ez a kereszténydemokrácia 2

Újabb 20 mondat, amivel minden eddiginél pontosabban magyarázzuk el, mit jelent az, hogy Magyarország előre megy, nem hátra.

Herczeg Márk
vélemény

Egyházak a politika fogságában: a liberális demokrácia keresztény alapjai

A kormánypártok sokszor a „keresztény szabadság” jelszavával igyekeznek átformálni a társadalmat. Csakhogy ez az ideológia nem keresztény, és nem is szabad. A Kovász Közösség cikksorozata arra tesz kísérletet, hogy a politikailag kisajátított fogalmakat újra használatba vegye a kereszténységről szóló párbeszédben.

444.hu
vélemény

Hollik szerint a baloldal nem ismeri el a keresztények üldözését, pedig pont most neveztek el utat egy üldözött keresztényről

Hszie Si-kuang katolikus püspök 28 évet töltött kínai börtönökben a hite miatt, de a Fidesz kommunikációs igazgatója ezt egy 7000 km-re lévő ország belügyének tartja.

Herczeg Márk
képzavar

Kásler szerint Jézus születése emlékeztet arra is, hogy azonos értékű élőlények vagyunk

Csak az apa férfi, anya meg nő. Egyedülállóak ne akarjanak gyereket örökbe fogadni, a transzneműek meg nevet változtatni.

Botos Tamás
POLITIKA

Novák Katalin szerint egy valóban kereszténydemokrata politikai közösség nem önmagáért a hatalomért küzd

Nem aggódik a közvélemény-kutatások miatt sem.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Semjén: Az, hogy valakit támadnak, nem azt jelenti, hogy valóban erkölcsi stiklijei vannak, hanem azt, hogy hatékonyan képviseli a keresztény értékeket

Szerinte Jézus is erről beszélt, mikor azt mondta, hogy "üldözni fognak titeket."

Botos Tamás
POLITIKA

Simicskó még temperamentumosabbá tenné a KDNP-t

Ősztől magasabb fokozatra kapcsol a kereszténydemokrácia.

Czinkóczi Sándor
politika

Orbán: Magyarországon egyetlen muszlim migráns sincs

A kormányfő Olaszországban beszélt a kereszténydemokráciáról.

Herczeg Márk
POLITIKA

Semjén: A KDNP az egyetlen kereszténydemokrata párt a magyar politikai palettán

És a Fidesz? :O

Herczeg Márk
vallás

Orbán elárulta, mire jó a KDNP

75 éves titkot fedett fel a miniszterelnök.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA