Azért érkezett panasz az Európai Labdarúgó-szövetséghez, mert a Budapesten tartott Magyarország-Portugália meccs alatt a közönség soraiban a magyar drukkerek LMBTQ-ellenes transzparenseket tartottak a kezükben.
Az Athletic úgy tudja, a FARE (Football against Racism in Europe) az ügyben megbeszélést tartott a szövetség képviselőivel, az UEFA pedig fontolóra veszi, hogy milyen lépéseket tegyen a Magyar Labdarúgó Szövetséggel szemben.
A magyar-portugál meccs napján a magyar parlament 157 igen és 1 nem szavazat mellett szavazta meg a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szóló törvényt, amit a múlt héten homofób módosítókkal egészítettek ki. Egy nappal korábban a homofób törvény ellen több ezren tüntettek a Kossuth téren, szerda estére pedig újabb demonstrációt hirdettek a Sándor-palota elé.
Így zajlott a meccs percről percre.
Egy képviselő szavazott ellene.
Jogászok, pszichológusok és érintettek próbálták elmagyarázni a kormánynak, hogy a „pedofiltörvény” nem megvédeni, hanem súlyosan veszélyeztetni fogja a magyar gyerekek életét.
Este hatra hirdettek demonstrációt, Áder Jánosnak írt leveleket helyeznének el a Sándor-palota előtt.