A haiti hatóságok letartóztatták Jean Laguel Civilt, azt a férfit, aki Jovenel Moïse elnök meggyilkolásakor a biztonsági szolgálat egyik vezető koordinátora volt. A merényletet zsoldosok követték el július 7-én, viszonylag hamar el is fogtak több mint két tucat embert, de arról, hogy ki bérelte fel őket, eddig még nem sok minden derült ki. Mint megírtuk, az országot teljes káoszba lökte az elnök meggyilkolása.
Civil ügyvédje szerint a férfi letartóztatása politikailag motivált, azt egyelőre nem közölték, hogy vádolják-e valamivel.
Az elnök temetése pénteken volt, mintegy ezer, fehér ruhába öltözött ember zavarta meg a ceremóniát, igazságot követelve a halála miatt. Lövöldözés tört ki, mielőtt az elnök özvegye beszélt volna, a rendőrség könnygázt is bevetett. (AP)
A zsoldosok közül többen már három hónapja a szigeten voltak, pénzt, fegyvert és más eszközöket gyűjtöttek a merénylethez.
50 kolumbiai zsoldos tört be Jovenel Moïse hálószobájába, ott végezték ki az elnököt. Moïse még életében olyan mély politikai válságot okozott, ami miatt most azt se tudni, kinek kellene átvenni az irányítást az országban. Így azt se lesz könnyű kideríteni, ki szervezte meg az elnök elleni merényletet.