Rekordot döntött a Belaruszból Litvániába érkező illegális határátlépők száma, a litván határőrség közölte, hogy kedden este 171 embert vettek őrizetbe. Ez az eddigi legmagasabb szám. Idén eddig 3027 migránst vettek őrizetbe és helyeztek el menekülttáborokban, ez a szám július 6-án viszont még csak 1232 volt.
Litvánia szerint Minszk illegális bevándorlókat küld a határára, Lukasenka így próbál bosszút állni rajtuk a hibrid hadviselés részeként. Több, a határon elfogott menekült ugyanis arról számolt be, hogy repülővel érkeztek Minszkbe Bagdadból vagy Törökországból, ahonnan elszállították őket a litván határig.
A kialakult helyzet miatt a litván kormány vészhelyzetet hirdetett, az EU segítségét kérték, és úgy döntöttek, kerítést húznak fel a litván-belarusz határra. Gabrielius Landsbergis külügyminiszter pedig Irakba utazott tárgyalni a helyzetről. Eközben viszont a határ menti litván településeken tiltakozások voltak, mert nem akarják, hogy több menekülttábort állítsanak fel a közelükben. (Euronews)
Erőteljes fellépést várnak az EU belügyi biztosától, és támogatást kérnek Litvániának.
Agne Bilotaite litván belügyminiszter azt mondta, Bagdadból és Isztambulból légi járatok indulnak Minszkbe, és fehérorosz határőrök próbálják eltüntetni a menedékkérők nyomait.
Az EU-tag balti állam azzal vádolja a fehérorosz vezetést, hogy kifejezetten támogatják az EU-ba irányuló migrációt, Bagdadból és Törökországból érkeznek repülők Minszkbe.