Három képviselő és egy mulatós polgármester is van a jelöltek között Baranyában

POLITIKA
  • Az ellenzéki előválasztáson indulni akaró jelöltek szeptember 6-ig gyűjthetik az aláírásokat, fejenként 400 darabot kell összeszedniük.
  • Megyénként bemutatjuk, hogy kik gyűjtenek, ez a cikkünk Baranyáról szól.
  • A jelöltek neve után kiemelten az a párt áll, amelynek frakciójához csatlakoznak, ha nyernek. Mögötte jelezzük, hogy mely pártok kérik a saját szimpatizánsaikat, hogy rá szavazzanak.
  • Mutatjuk, hogy az adott választókerületben 2018-ban a Fidesz egyéni jelöltje hány százalékot ért el. Ahol ez az érték 45% alatt van, azt az ellenzék nyerhető körzetnek tartja, ahol viszont 50% felett, ott meglepetés lenne a győzelem számukra.

Baranya négy választókörzetében a Jobbik, a DK és a Momentum 3-3, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP 1-1 jelöltet indít.

Baranya 1 - Pécs fele és még 5 település

  • Mellár Tamás - Párbeszéd; támogatja: MSZP, Jobbik, LMP, MMM
Mellár Tamás

2018-ban egyike volt a három vidéki ellenzékinek, aki győzni tudott a parlamenti választáson. Akkor függetlenként indult, végül a Párbeszéd frakciójába ült be, és ott is folytatná a parlamenti munkát. Egykor Fidesz-közeli közgazdászként volt ismert, de azóta már hangos kritikusa Orbán Viktor kormányának. Az ezredfordulón a KSH elnöke volt. A rendszerváltáskor az MDF tagja volt, 2006-tól egy évig pedig fideszes önkormányzati képviselő volt Pécsen.

  • Nemes Balázs - Momentum; támogatja: DK, Liberálisok.
Nemes Balázs

A Momentum már 2018-ban is elindította ugyanitt. Alapítója a pártnak, 2018-ban Fekete-Győr András ellen elindult a pártelnökségért is, hiába. 2019-ben a Momentum EP-listáján a 3. volt, ha még egy ember bejut onnan, akkor most Brüsszelben élne.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 36,9% – könnyen nyerhető körzet.

Baranya 2 - Pécs külső fele és még 17 település

  • Keresztes Lóránt - LMP; támogatja: MSZP, P, Új Kezdet
Keresztes Lóránt

Nemrég még az LMP társelnöke volt, és jelenleg is parlamenti képviselő. Az LMP korábban kétszer is jelölte Pécs polgármesterének. Az MSZP eredetileg nem őt, hanem a másik jelöltet akarta támogatni.

  • Szakács László - DK; támogatja: Jobbik
Szakács László

Szakács jelenleg az MSZP parlamenti képviselője, de a jelölt-állítási alkudozások közben valahogy a DK-val állapodott meg, úgyhogy a szocialisták kizárták.

Az a különös helyzet alakult itt ki, hogy két aktív parlamenti képviselő feszül egymásnak.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 40,11% - nyerhető körzet.

Baranya 3 - Mohács és még 103 település

  • Frey Benjámin - Momentum; támogatja: DK, Liberálisok
Frey Benjámin

Biológus, a Momentum mohácsi alapszervezetének vezetője, hobbiméhész.

  • Schwarcz-Kiefer Patrik - Jobbik; támogatja: MSZP, P, LMP, MMM
Schwarz-Kiefer Patrik

A Jobbikon kívül a német kisebbségi önkormányzatban is aktív. Tagja a megyei közgyűlésnek.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 57,6% - nagyon nehéz terep az ellenzéknek

Baranya 4 - Szigetvár és még 173 település

  • Alpár György - Jobbik; támogatja: LMP, MMM
Alpár György

Drávaszerdahely polgármestere 2006 óta, és megjelent egy mulatós lemeze is.

  • Koltai Péter - MSZP; támogatja: P
Koltai Péter

Szentlőrinc független polgármestere 2014 óta.

  • Szarkándi Lajosné - DK;
Szarkandi Lajosné

A megyei közgyűlés képviselője, szociálpedagógus.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 48,9% - nehéz terep az ellenzéknek.

Az előválasztásra készülő egyéni választókerületekről szóló összeállításaink itt találhatók.