szakács lászló

MSZP-ből frissen igazolt DK-s indul az LMP egykori társelnöke ellen a másik pécsi körzetben

Várhatóan Hoppál Péterrel kell majd megküzdenie tavasszal az előválasztás győztesének.

Partizán
POLITIKA

Három képviselő és egy mulatós polgármester is van a jelöltek között Baranyában

A két pécsi mandátumért három jelenlegi parlamenti képviselő is indul. Közülük a szocialista most DK-s lett, úgyhogy az MSZP az LMP volt társelnökét támogatja inkább.

Magyari Péter
POLITIKA

Szakács Lászlót is kizárták az MSZP-ből

Ő is inkább átnyergel Gyurcsányékhoz.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Felfüggesztette a párttagságát az MSZP baranyai képviselője, hamarosan már Gyurcsánnyal tárgyal

Nehezen értelmezhető előválasztási manőver, amit még az érintettek sem látnak át.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Bekerülne az ellenzék közös programjába az adómentes minimálbér

Úgy számolnak, hogy ezzel 2,3 millióan kaphatnának többet kézhez.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Jakab Péter arról kérdezte Orbánt, hogy férfi-e vagy gyerek

Majd piros lapot adott a miniszterelnöknek. Orbán azzal vágott vissza, hogy az ellenzék oltásellenes, és akik miattuk nem oltatják be magukat, azoknak a halála az ő lelkükön szárad.

Herczeg Márk
parlament

A Parlamentben kérdezték Orbánt, aki szinte mindenre azt felelte, hogy az ellenzék állítsa le az oltásellenes kampányát

Az ellenzék szerint oltási káosz van, a miniszterelnök szerint Brüsszel miatt nem tudunk eleget oltani.

Herczeg Márk
parlament

Orbán Balázs: Két sapkám van

Az egyikben átadja a révfülöpi vitorláskikötőt, a másikban átveszi.

Magyari Péter
politika

Öt embert hallgattak ki a Borkai-videók miatt

A volt győri polgármester korrupciós ügyében egyelőre még senkit.

Herczeg Márk
bűnügy

Ha lesz a NER-nek múzeuma, ott díszhelyen fogják mutogatni a szocialista alelnök mai interjúját

Szakács László arról beszélt, hogy egyetértenek a Sargentini-jelentéssel, de ha megszavaznák, a Fidesz mindenféle csúnya dolgokat mondana róluk.

Urfi Péter
POLITIKA

Kósa Lajos valamiért folyamatosan Szél Bertalannak nevezi Szél Bernadettet (???)

Ez vagy a legbénább poén, amit életemben hallottam, vagy egy nagyon furcsa defekt.

Herczeg Márk
képzavar

Orbán szerint az ellenzék „magának tegyen szemrehányást”, ha egy szerintük rossz törvényt átver a Parlamenten a Fidesz

A miniszterelnök kemény kérdésekre válaszolt keményen a Parlamentben. Családtagjai üzleti ügyeiről azt mondta: semelyik családi beszélgetése nem tartozik a Parlamentre.

Herczeg Márk
parlament

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Pécs busztársasága ellen

700 millióval drágábban vettek buszokat, mint amennyiért eredetileg kínálták őket.

Magyari Péter
bűnügy

Matolcsy azt állítja, nem lakott „a blöffnek bizonyult lakásban”

A jegybankelnök a Parlamentben egy szót sem szólt arról, miért ad több százezres fizetést a barátnőjének.

Herczeg Márk
parlament

Nem nyomoznak Spéder postai befolyása miatt

Az ügyészség visszadobta azt a feljelentést, ami alapján nyomozhatna, hogyan szerzett olcsón nagy befolyást a Magyar Postában Spéder Zoltán. Csillapodik a bankárra nehezedő kormányzati nyomás.

Magyari Péter
gazdaság