Visszalép az előválasztástól Mellár Tamás, a Párbeszéd pécsi jelöltje

POLITIKA

Visszalép Mellár Tamás, a Párbeszéd jelöltje az ellenzéki előválasztáson való indulástól, erősítette meg a Telexnek több forrás is a Szabad Pécs értesülését.

A lap úgy tudja, hogy a helyi MSZP erősen ellenezte Mellár jelölését. A terv az volt, hogy az MSZP és a Párbeszéd már az előválasztáson sem indít egymás ellen jelölteket, de Pécsen mégsem tudtak megegyezni a jelölt személyében. Az MSZP Bodnár Imrét, Péterffy Attila polgármester ügyvédjét akarta indítani, a Párbeszéd pedig Mellárt, mindkettőjüket regisztrálták is az előválasztásra.

Azonban csütörtök délután Mellár Tamás visszalépett, amiről már értesítette is az Országos Előválasztási Bizottságot.

Mellár Tamás.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Mint ahogy az előválasztásról szóló cikksorozatunkban is bemutattuk, Mellár Tamás 2018-ban egyike volt a három vidéki ellenzékinek, aki győzni tudott a parlamenti választáson. Akkor függetlenként indult, végül a Párbeszéd frakciójába ült be, és ott is folytatná a parlamenti munkát. Egykor Fidesz-közeli közgazdászként volt ismert, de azóta már hangos kritikusa Orbán Viktor kormányának. Az ezredfordulón a KSH elnöke volt. A rendszerváltáskor az MDF tagja volt, 2006-tól egy évig pedig fideszes önkormányzati képviselő volt Pécsen.

FRISSÍTÉS: A cikk eredeti változatában az szerepelt, hogy az MSZP fellebbezett Mellár jelölése ellen.

Kapcsolódó cikkek