Több tucat bejelentés érkezett arról a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra, hogy augusztus 21-én délután egy férfi hajt segédmotorral a belső sávban, a forgalommal szemen az M3-as autópályán.
A rendőrök azonnal a megadott helyszínre siettek, ahol meg is találták a motorost. A segédmotorral közlekedő sofőr a rendőri jelzésre megállt, majd az egyenruhások utasításait követve sikerült őt a járőröknek biztonságba helyezni. (Segédmotort nem sorolják a gépjárművek közé, ezért az autópályára sem lehet felhajtani vele.)
A rémült férfi a rendőröknek elmondta, hogy az Igrici csomópontnál hajtott fel az autópályára és Mezőnyárádra szeretett volna hazamenni. Észlelte ugyan, hogy a vele szemben jövők nagyon villognak és dudálnak is, de úgy megijedt és olyan nagy volt a forgalom is, hogy nem tudott mit tenni.Egy olvasónk videót is küldött róla:
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az ügy kapcsán közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 78 éves férfival szemben, aki csaknem négy kilométert tett meg az autópályán a forgalommal szemben. (police.hu)