Kabócaszerű rovarok pusztítanak minden útjukba kerülő gyümölcsfát Amerikában

katasztrófa

Annyira durva a helyzet, hogy a mezőgazdasági minisztérium hivatalos közleményében is úgy fogalmaznak, a Lycorma delicatulát „meg kell ölni, szét kell zúzni, mindegy, hogy hogyan, csak meg kell szabadulni tőle”.

Fotó: BASTIAAN SLABBERS/NurPhoto via AFP

A rovarok, amik 5-10 évvel ezelőtt érkezhettek Kínából, ezen a nyáron annyira elszaporodtak, hogy öt államban már elpusztítottak rengeteg almafát és szőlőst, de rámozdultak az őshonos fákra, így a dióra, a juharra és a fűzfákra is.

Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium invazív fajokkal foglalkozó szervezete szerint a rovar – ami két és fél centisre is megnőhet, és leginkább egy kabóca illetve egy moly szerelemgyerekének néz ki –, „komoly gazdasági fenyegetést jelent több iparágra is”.

Fotó: BASTIAAN SLABBERS/NurPhoto via AFP

Amellett, hogy mindent megesznek és elpusztítanak, maguk után mindenhol úgynevezett mézharmatot ürítenek, ami bepenészedik. Ez a penész az emberre ártalmatlan, a növényekben azonban súlyos károkat okoz.

A Lycorma delicatula ősszel szaporodik, egy példány pedig akár 30-50 petét is lerakhat. A mezőgazdasági minisztérium közleményében mindenkit arra kérnek, hogy aki akár csak egy ilyet rovart is meglát, azonnal értesítse a hatóságokat. (Guardian)