A Bankrupt nevű magyar punkzenekar nemrég egy magyar és egy angol számot is írt a lassan 1000 napja Kínában fogva tartott Michael Kovrig diplomatáról, az együttes korábbi énekeséről.
A számokhoz most készült el egy nemzetközi közösségi klip, amihez a Bankrupt 15 országból kapott több mint 60 videót. A klipben szerepelnek Michael Kovrig családtagjai, barátai, a zenekar tagjai és támogatói, illetve mindazok, akik a zenekar felhívására küldtek be videót magukról.
A zenekar közleménye szerint Kovrig sorsa a politikai döntéshozók kezében van, azt írják, „a közösség erejével tudunk nyomást gyakorolni rájuk, hogy lezáruljon végre az ügy, és Michael és a másik Kínában fogvatartott kanadai túsz végre hazatérhessenek”. Ezért attól, aki szeretne csatlakozni az akcióhoz, azt kérik, hogy „töltse le a zenekar oldaláról a Free Michael Kovrig plakátot, azzal készítsen magáról egy fotót vagy videót, azt pedig a #freemichaelkovrig hashtaggel töltse fel Instagramra, Facebookra vagy Twitterre”.
A magyar származású diplomatát már több mint két és fél éve vették őrizetbe bosszúból.
Michael Kovrig a kilencvenes években Budapesten élt és dolgozott, még egy magyar zenekarban is énekelt. Kínában közben egy második kanadait is eltűntettek.