Tantermeket ajánlott fel a CEU a Freeszfe Egyesület számára - jelentette be az egyesület Facebookon.
„Mivel az egyetemi autonómia és az oktatás szabadsága mindkét intézmény alapelve, ezért a Közép Európai Egyetem (CEU) úgy döntött, segít a Freeszfe Egyesületnek, így néhány tantermet ajánlott fel budapesti, belvárosi campusán” - írják. Ezeket a termeket a filmes hallgatók fogják használni, illetve néhány új, induló kurzus helyszínei is lesznek idén szeptembertől.
Ezenkívül a CEU Konferenciaközpont és Kollégium „magas színvonalú kollégiumi szobákat biztosít hallgatóinknak, illetve próbatermet színházi képzéseinknek”.
A Freeszfe nagyon hálás a segítségért. Azt írják, enélkül nem tudnák elkezdeni a következő félév oktatását, „sőt, a Freeszfe Egyesület első, szabad tanévét sem”.
Két hete derült ki, hogy szinte a teljes 2019-es filmes évfolyam otthagyja az SZFE-t, hogy a Freeszfe Egyesületnél tanuljanak tovább az Emergency Exit programban. Az egyetem új vezetése ekkor azt állította, hogy egy olyan „önképző egyesület” „édesgette magához” a diákokat, ami diplomát sem adhat ki. A 444-nek a Freeszfe egyik vezetője erről azt mondta, hogy az Emergency Exit programban a régi SZFE-n elkezdett munkát fogják folytatni a hallgatók a régi tanáraikkal, ezért pedig neves külföldi egyetemektől kapnak majd diplomát.
(via hvg.hu)
Tanulmányaikat az új tanévtől a Freeszfe Egyesület közreműködésével folytatják majd.
És ezzel „megfosztja őket” a „minden elemében megújuló” egyetem képzési lehetőségeitől.
Ezt akkreditálják a külföldi egyetemek. A régi tanárok mellett olyan neves szakemberek is bejelentkeztek tanítani, akik az egyetemen sosem tartottak órát.