Ferenc pápa: A mostanihoz hasonló történelmi pillanatokban nem maradhatunk közömbösek

háború

Kötelezettségvállalást szorgalmazott az Afganisztánban szenvedők segítésére Ferenc pápa, aki a keresztényeket arra kérte, imával és böjtöléssel is kérjék Istent, hogy vigyen békét és együttélést Afganisztánba.

A Szent Péter térre néző ablakból elmondott beszédében az egyházfő azt mondta, hogy nagy aggodalommal követi az afganisztáni helyzetet. „Osztom azok fájdalmát, akik a csütörtöki öngyilkos merényletekben elhunytakat siratják, valamint mindazokét, akik segítséget és védelmet keresnek” – mondta a pápa.

Fotó: Vincenzo Pinto/AFP

Országok és szervezetek említése nélkül köszönetet mondott a „próbára tett” afgán népet segítőknek. Reményét fejezte ki, hogy a párbeszéd és a szolidaritás békés együttélést és reményt nyújthat Afganisztánban.

Ferenc pápa azt mondta, „a mostanihoz hasonló történelmi pillanatokban nem maradhatunk közömbösek, ezt tanítja az egyház (…) a mostani helyzet a keresztényeket szólítja”. Az egyházfő a hívőket imára, bűnbánat gyakorlására és böjtölésre szólította fel. (MTI)