Britney Spears és barátja eljegyezték egymást

ÉLET

A 13 éve tartó gondnoki felügyelete ellen jogi úton küzdő Britney Spears és barátja, Sam Asghari a hétvégén eljegyezték egymást. A hírt az Instagramra posztolt videóban jelentették be.

Forrás

Spears jó ideje küzd azért, hogy feloldják a gondnoki felügyeletét, amely alá 13 éve, egy idegösszeomlása után helyezték, és amelynek szabályai szerint apja gyakorol döntési jogot helyette szinte mindenben. Spears nem rendelkezett saját vagyonával, nem mozoghat szabadon, sőt, a gondnokság szabályai szerint nem házasodhat, és nem vállalhat újabb gyereket sem.

Forrás

Az eljegyzést megelőzően, szeptember elején Spears apja, Jamie leadta a Los Angeles-i bíróságon azokat a papírokat, amelyekkel hivatalosan is kezdeményezte lemondását a gondnoki szerepről.

Spears és Asghari már hosszú ideje együtt van, utóbbi menedzsere, Brandon Cohen így csak annyival kommentálta a hírt, hogy "a pár csak hosszú távú kapcsolatát tette hivatalossá, és meghatotta őket az irányukban kifejezett támogatás és szeretet. Spears és Asghari 2016-ban ismerkedtek meg egy klipforgatáson. Asghari 27 éves, az iráni Teheránban született, 12 éves kora óta él az Egyesült Államokban. A 39 éves Spearsnek korábban már két házassága volt, 2004-ben előbb gyermekkori szerelmével, Jason Alexanderrel házasodott össze Las Vegasban, de ezt a frigyet gyorsan érvénytelenítették. Még ugyanabban az évben házasodott meg két gyermeke apjával, Kevin Federline táncossal, akitől 2007-ben vált el. (Via BBC)

Kapcsolódó cikkek