Mennyire fölösleges ez az egész - morogtam a keddi, maratoni tárgyalás közepén, és ahogy teltek az órák, egyre többször ismételgettem magamban ennek a variációit, egyre cifrább káromkodásokkal. A 8 órás procedúra vége felé már félhangosan káromkodtam.
Pontosan tudom, persze, milyen magas a szimbolikus tétje ennek a pernek. „Amikor a magyar katolikus egyház vezetői 2019 nyarán megtették feljelentéseiket, tudniuk kellett, hogy sokat kockáztatnak. Hogy ha terveik nem válnak be, akkor egyházon belül és kívül, itthon és külföldön is ők lesznek azok, akik nemcsak hátat fordítottak egy áldozatnak, hanem utána is mentek. A katolikus papok több tízezer molesztálási ügye között egy olyat sem találtam, amikor egy püspök és egy érseki helynök tett jogi lépéseket – egy áldozat ellen. Az pedig végképp világra szóló, hogy ebben részt vett egy pápaválasztó bíboros, az áldozatok védelmét hangoztató világegyház legfőbb elöljáróinak egyike” - kezdtem januári cikkemet, amiben megírtam, hogy vezetőszáron vitték el Pető Attilát, és nem engedték ki, amíg véget nem ért Erdő Péter ünnepi miséje 2019. augusztus 20-án.
A rabosított áldozat: erős kép, amely emlékeztet arra, hogy a katolikus egyház számos előremutató gyerekvédelmi kezdeményezése mellett még nagyon sokat kell dolgozni azon a bizonyos „kultúraváltáson”.
Ez a per tehát az egyházon belüli gyerekmolesztálások fontos fejezete, mégis, lehetetlen szabadulni a fölöslegesség érzésétől, ha végiggondoljuk, hogy
ezt az eljárást senki nem akarja.
Ülünk a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ott a bíró és az írnok, az ügyész és a két ügyvéd, a vádlott, jönnek sorban a vád tanúi. Ez a második tárgyalás, de januárban lesz még egy, és mindezt megelőzte egy rendőrségi nyomozás, többkörös ügyészségi és bírósági eljárások. Rengeteg munka és pénz.
Ehhez képest nézzük meg, mit várnak és mit kapnak a közvetlen és közvetett érintettek!
De hiába káros mindenkinek ez az egész, az ún. magánindítványra induló közvádas eljárásokat nem lehet leállítani.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Erdő Péterék megkérték a rendőrfőkapitányt: „akadályozza meg”, hogy a molesztált férfi „megzavarjon” szentmiséket. Úgy alakult, hogy az illető az augusztus 20-ai ceremónia egészét bezárva töltötte.
Áldozatként küzd az egyházi bürokráciával 16 éve, és nem látja a változás jeleit. Az elmúlt hetekben már a bazilikában szórólapozott, és egy püspökkel folytatott beszélgetését is felvette.
Miután közzétettük a beszélgetésük hangfelvételét, a Főegyházmegyei Hivatal levélben ígérte meg az áldozatnak, hogy Snell György lelkisegélyt nyújt neki. A püspök viszont közölte vele, hogy dehogy.
Az esztergomi érsekség egyik plébánosa névvel is vállalja: „nem méltó” feljelenteni azt, akit saját papjuk molesztált. Erdő Péter a távolból mond köszönetet az áldozatnak, de beszélni már nem hajlandó vele. Holnap kezdődik a tárgyalás.