Bekeríteni Kínát
Magyari Péter pontosan fogalmazott a 2001. szeptember 11-i merényletek huszadik évfordulóján: "A világ ismét a nagyhatalmi játszmák korszakába lépett, éppen úgy, ahogy az előző évszázadokban". A Szovjetunió széthullása, majd a húsz évvel ezelőtti terrortámadások után indult terror elleni háború csak kizökkenteni tudta, kisiklatni nem a történelem szokásos menetét. És hogy mennyire nincs új a nap alatt? Az egykori brit gyarmatbirodalom utódállamainak speciális szövetsége, a nyugati világ legerősebb szövetségesi rendszerének legerősebb államai, az USA, Nagy-Britannia és Ausztrália hármasban most ugyanazzal a stratégiával igyekeznek megfékezni az elmúlt három évtizedben világhatalommá erősödő Kínát, mint egykor a szabadpiaci-demokratikus világ ellenpólusát képző Szovjetuniót.
A földrajz fogságában
A Szovjetunió - ahogy előtte az orosz birodalom, utána pedig Putyin Oroszországának - nagy átka a földrajzi bezártság volt. Világhatalmi ambícióik korlátja az orosz geopolitikai gondolkodás szent grálja, a melegtengeri kijárat hiánya. Az Egyesült Államok a huszadik században két nagy háborút, a koreait és a vietnamit is azért vívta meg, hogy Oroszországot elvágják a világtengerektől - és részben ugyanez indokolta az amerikaiak első afganisztáni kalandját, a szovjetellenes iszlamista lázadócsoportok felfegyverzését is.
Bár Kína papíron - térképpapíron - jobban áll a Pohaj-tengertől a vietnami casus bellit adó Tonkin-öbölig terjedő, 14500 kilométeres partszakaszával, az elmúlt néhány száz évben nem vált tengeri hatalommá. Ún. kékvízi, vagyis a világ óceánjain szolgálni képes haditengerészetét is csak az elmúlt másfél-két évtizedben kezdte kiépíteni, de az óceánoktól így is elzárja a Japántól Dél-Köreán, Tajvanon és a Fülöp-szigeteken át Ausztráliáig húzódó gyűrű, illetve az Indiai-óceánra vezető szűk Malaka-szoros, a földkerekség egyik legnagyobb forgalmú hajózási útvonala. Az se véletlen, hogy az elmúlt két évtized legjelentősebb katonai-stratégiai fejleményei a térségben mind a dél-kínai és a kelet-kínai tengerből kiálló kősziklákon zajlottak, melyek némelyikét a kínaiak mesterséges szigetekké, katonai bázisokká fejlesztették, kiterjesztve fennhatóságukat a vitatott területeken.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Jelentkezz be!
Húsz éve omlott össze a szép világ mítosza
9/11 félelmet hozott egy olyan országra, amelyről úgy tartották, hogy már nincs mitől tartania. A következő években jött az “aszimmetrikus konfliktusok” doktrínája. Mostanra ez elmúlt, viszont nem a 2001 szeptembere előtti, hanem egy még korábbi korszak szemléletéhez tért vissza a világ. A nagyhatalmi játszmák újra itt vannak, és a háború a terror ellen csak egy epizódja volt szünetelésének.
Új ausztrál tengeralattjárókkal küzdene Amerika és Nagy-Britannia Kína ellen
Fegyverkezéssel csillapítanák a kedélyeket a Dél-kínai-tengeren.
A Biden-doktrína: bizalmaskodó pragmatizmus
Az amerikai elnök szerint akkor érdemes belevágni valamibe, ha az hasznára válik az Egyesült Államoknak, és az elsőn kívül a második-harmadik-negyedik lépést is tudják. Azt pedig, hogy a riválisai valójában mit akarnak, személyes ismerkedéssel puhatolózza ki.
Hússzor egy év háború
Ha magyarázatot keresünk a húszéves afganisztáni háború kudarcára, akkor érdemes úgy vizsgálnunk, ahogy az amerikai politikai és katonai vezetés folyamatában tekintett rá: egy olyan katonai akcióként, aminek a kezdete után egy, legfeljebb két évvel hátra lehet hagyni az országot.
Veszni hagyni Afganisztánt, vagy menteni a menthetőt
Húsz év háború után Afganisztán problémáját akár ennyire is le lehet egyszerűsíteni. Amerikai szempontból az előbbi lehetőség kecsegtetően hangzik, Európának azonban számolnia kell a következményekkel, például a menekültáradattal is.
Kína hidegháborút emleget az új ausztrál tengeralattjárók miatt
Jó reggelt kívánok!