Itt van, melyik helyi jelöltek közül választhat az előválasztáson

POLITIKA

Elindult (most már tényleg) az előválasztás, az egyéni választókerületi jelöltekre szeptember 28-áig lehet szavazni (a miniszterelnök-jelöltekre október 4-től még egy hétig, ha most senki nem szerzi meg a szavazatok 50%-át). Az elmúlt hetekben megyénként összeszedtük a jelölteket, a megyék neveire kattintva részletesebben olvashat róluk. Most a gyorsabb tájékozódás kedvéért egy cikkbe gyűjtöttük és véglegesítettük a listát A jelöltek neve után az a párt szerepel, melynek parlamenti frakciójához megválasztásuk esetén csatlakozni szándékoznak.

Baranya

Baranya négy választókörzetében a Jobbik, a DK és a Momentum 3-3, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP 1-1 jelöltet indít. Az 1-es országos egyéni választókerület a három vidéki közül az egyik, ahol ellenzéki jelölt nyert 2018-ban. A jelöltek között három képviselő és egy mulatós polgármester is van. Két mandátumot viszonylag könnyen megcsíphet az ellenzék, egy másikat nehezen, a negyediket aligha.

Baranya 1 - Pécs fele és még 5 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 36,9% volt, 2018-ban Mellár Tamás nyert. 2022-ben ez egy könnyen nyerhető körzet az ellenzéknek.

  • Mellár Tamás - Párbeszéd; támogatja: MSZP, Jobbik, LMP, MMM
  • Nemes Balázs - Momentum; támogatja: DK, Liberálisok, ÚVNP

Baranya 2 - Pécs külső fele és még 17 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 40,11% volt, ez nyerhető körzet, amiben az előválasztáson két aktív parlamenti képviselő feszül egymásnak.

  • Keresztes Lóránt - LMP; támogatja: MSZP, Párbeszéd, Új Kezdet, ÚVNP
  • Szakács László - DK; támogatja: Jobbik

Baranya 3 - Mohács és még 103 település. A fideszes jelölt 2018-ban: 57,6%-ot ért el, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek

  • Frey Benjámin - Momentum; támogatja: DK, Liberálisok
  • Schwarcz-Kiefer Patrik - Jobbik; támogatja: MSZP, Párbeszéd, LMP, MMM

Baranya 4 - Szigetvár és még 173 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 48,9% volt, nehéz terep az ellenzéknek.

  • Alpár György - Jobbik; támogatja: MMM
  • Koltai Péter - MSZP; támogatja: Párbeszéd
  • Szarkándi Lajosné - DK; támogatja: Liberálisok

Bács-Kiskun

A Fidesz egyik legerősebb megyéje. A megye hat választókerületéből négyben indít jelöltet a Demokratikus Koalíció, háromban a Jobbik és a Momentum, kettőben az MSZP és az LMP, és egyben a Új Világ Néppárt.

Bács-Kiskun 1 - Kecskemét kisebbik fele és még 12 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 54,53 volt, nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Lejer Zoltán - Jobbik, támogatja: MSZP, Jobbik, Párbeszéd, LMP, MMM
  • Szőkéné Kopping Rita - DK, támogatja: Momentum, Liberálisok

Bács-Kiskun 2 - Kecskemét nagyobbik fele és még 5 település. A fideszes jelöltre 2018-ban 52,74 százalék szavazott, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Bodrozsán Alexandra - Momentum, támogatja: DK, MMM, Liberálisok, ÚK
  • Király József - MSZP, támogatja: Jobbik, LMP, Párbeszéd

Bács-Kiskun 3 - Kalocsa és még 28 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 53,22% volt - nagyon nehéz terep ez az ellenzéknek.

  • Angeli Gabriella - MSZP, támogatja: Párbeszéd
  • Kudron Nándor - Jobbik, támogatja: LMP
  • Magóné Tóth Gyöngyi Mária - DK, támogatja: Momentum, Liberálisok, MMM

Bács-Kiskun 4 - Kiskunfélegyháza és még 23 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 60,21 százalék, nagyon nehezen nyerhető választókerület az ellenzék számára.

  • Kis-Szeniczey Kálmán (egyedüli jelölt) - LMP, támogatja: Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Momentum, ÚVNP

Bács-Kiskun 5 - Kiskunhalas és még 22 település. A fideszes jelölt 2018-ban: 55,85%-ot ért el, nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Horváth Roland Károly - DK, támogatja: Liberálisok, MMM
  • Kovács Erika - független, LMP
  • Papp Dénes - Momentum, támogatja: MSZP, Párbeszéd

Bács-Kiskun 6 - Baja és még 24 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 54,45% volt, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Kiss László - Momentum, támogatja: MSZP, Párbeszéd
  • László Károly - DK, támogatja: Liberálisok
  • Preininger Rozália - Jobbik, támogatja: LMP, MMM, ÚK
  • Vass Antal - ÚVNP, támogatja: LMP

Békés

Békés megye 4 választókerületéből 2-ben komoly meglepetés lenne, ha az ellenzék győzni tudna. A másik kettőt viszont akár be is húzhatják.

Békés 1 – Békéscsaba és még 9 település. A fideszes jelölt 2018-ban 44,7%-ot ért el, az ellenzéki számára nyerhető körzet.Kaposi László – LMP; támogatja ÚVNP

  • Kaposi László (visszalépett) – LMP; támogatja ÚVNP
  • Miklós Attila – MSZP; támogatja: Párbeszéd
  • Stummer János – Jobbik; támogatja: DK, Momentum, LMP, MMM

Békés 2 – Békés és még 17 település. A fideszes jelölt 2018-ban 52%-ot ért el, ez nagyon nehéz körzet az ellenzéknek.

  • Gajdos Attila – Jobbik; támogatja: MMM
  • Kondé Gábor – DK
  • Miskéri László – MSZP; támogatja: Párbeszéd, Jobbik

Békés 3 – Gyula és még 19 település. A fideszes jelöltre 2018-ban 50,43°szavazott, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Leel-Őssy Gábor – DK; támogatja: DK, MSZP, Párbeszéd, Liberálisok
  • Mikóné Hirth Beáta – Momentum; támogatja: Jobbik, ÚVNP, MMM

Békés 4 – Orosháza és még 26 település. A fideszes jelöltre 2018-ban: 43,15 % szavazott, de az illető Simonka György volt, aki ellen több korrupciós ügyben is vádat emelt az ügyészség. A körzet az ellenzék szempontjából nyerhető.

Sebők Éva (visszalépett) – Momentum
Szabó Ervin – Jobbik; támogatja: DK, LMP, ÚVNP, MMM
Szelényi Zoltán – MSZP; támogatja: Párbeszéd

Borsod-Abaúj-Zemplén

A megye hét egyéni választókerületében az MSZP 5, a Jobbik 4, a DK és a Momentum 2-2 jelöltet indít, és indul 2 civil jelölt is, akik annak ellenére is az LMP frakcióhoz csatlakoznának győzelmük esetén, hogy a párt az előválasztáson egyébként mást támogat. 3 választókerületet megnyerhet az ellenzék, 3-at, nehezen, és egyhez kisebb csoda kéne.

Borsod 1 - Miskolc fele és még 5 település. Ebben a körzetben indult a múltkor Jakab Péter, aki alig maradt le a győzelemről 2018-ban. A fideszes jelölt 2018-ban 38,96%-ot ért el, ez könnyen nyerhető körzet.

  • Csabalik Zsuzsanna - Civil Bázis, LMP
  • Simon Gábor - MSZP; támogatja: Párbeszéd
  • Szilágyi Szabolcs - Jobbik; támogatja: DK, LMP, Momentum, ÚVNP, MMM

Borsod 2 - Miskolc fele és még 5 település. A fideszes jelöltre 2018-ban: 38,06% szavazott, könnyen nyerhető körzet az ellenzéknek.

  • Hegedűs Andrea - DK; támogatják: Jobbik, Liberálisok, MMM
  • Varga László - MSZP; támogatják: Párbeszéd, Momentum, LMP

Borsod 3 - Ózd és még 70 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 48,1% volt, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Farkas P. Barnabás - Jobbik; támogatják: DK, LMP, Momentum, MMM
  • Kiss Sándor - MSZP; támogatja: Párbeszéd

Borsod 4 - Kazincbarcika és még 81 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 44,7% - nyerhető körzet.

  • Hornyák Evelin - Momentum; támogatják: MSZP, Párbeszéd
  • Koleszár István - független, támogatja: LMP
  • Üveges Gábor - Jobbik; támogatják: DK, LMP, MMM, ÚVNP

Borsod 5 - Sátoraljaújhely és még 97 település. A fideszes jelölt 2018-ban 49,03%-ot ért el, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Berger Zsolt - Momentum; támogatják: MSZP, Párbeszéd, Patakért Egyesület
  • Erdei Sándor - Jobbik; támogatják: DK, LMP, MMM, ÚK

Borsod 6 - Tiszaújváros és még 41 település. A fideszes jelölt eredménye 2020-ban: 50,51% volt, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Jézsó Gábor (egyedüli jelölt) - MSZP; támogatják: Párbeszéd, DK, Momentum, MMM

Borsod 7 - Mezőkövesd és még 53 település. A fideszes jelöltre 2018-ban 49,3% szavazott, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Kormos Anna - MSZP; támogatják: Párbeszéd, Momentum, MMM
  • Sermer Ádám - DK; támogatja: Liberálisok
Forrás

Budapest (1-6), (7-12), (13-18)

A fővárosban 2022-ben az ellenzék jó eséllyel az összes egyéni választókerületet megnyerheti, a Fidesz több helyen már tudhatóan nem indítja el a korábban itt képviselősködő, első vonalbeli politikusait.

Budapest 1 - Az I. és az V. kerület, és kisebb részek a VIII. és IX. kerületekből is. 2018-ban itt Csárdi Antal győzött 48,73 százalékkal, a fideszes jelölt 41,81%-ot kapott, ez ellenzéki szempontból nyerhető körzet.

  • Csárdi Antal - LMP; támogatják: Jobbik, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP, ÚK, ÚVNP
  • Gelencsér Ferenc - Momentum; támogatja: MMM

Budapest 2 - A XI. kerület nagy része. 2018-ban a KDNP-s Simicskó István 42,16%-kal éppen csak nyerni tudott, Gy. Németh kevesebb mint ezer szavazattal maradt csak mögötte. Ellenzéki szempontból nyerhető körzet.

  • Gy. Németh Erzsébet - DK; támogatják: Jobbik, LMP, Liberálisok
  • Orosz Anna - Momentum; támogatják: MSZP, Párbeszéd, MMM

Budapest 3 - A XII. kerület egésze és a II. kerület egy része. 2018-ban a fideszes Gulyás Gergely 42%-kal győzött itt, 2022-ben helyette a Fidesz Fürjes Balázst indítja majd. Az ellenzék számára nyerhető körzet.

  • Hajnal Miklós - Momentum; támogatják: MSZP, Párbeszéd, Jobbik, ÚK
  • Komáromi Zoltán - DK; támogatják: LMP, Liberálisok
  • Visi Piroska - ÚVNP/LMP; támogatja: ÚVNP, MMM

Budapest 4 - A II. és III. kerület jelentős részei. 2018-ban itt a fideszes Varga Mihály nyert 41,8 százalékkal, de 2022-ben várhatóan más indul helyette. Az ellenzéki szempontból nyerhető körzet.

  • Szalai Krisztina - (visszalépett) független; Párbeszéd
  • Tordai Bence - Párbeszéd; támogatják: MSZP, LMP, Momentum, MMM
  • Kálmán Olga - DK; támogatják: Jobbik, MMM, Liberálisok

Budapest 5 - A VI. és VII. kerületek egésze. 2018-ban 45,8%-kal simán győzött itt Oláh Lajos (DK), a fideszes jelölt csak 37%-ot kapott - ellenzéki szempontból nyerhető körzet.

  • Beleznay Zsuzsanna - Jobbik; támogatják: LMP, MMM, ÚVNP
  • Oláh Lajos - DK; támogatják: MSZP, Párbeszéd, Liberálisok
  • Tompos Márton - Momentum

Budapest 6 - A VIII. kerület nagyobb, és a IX. kerület kisebb része. 2018-ban a fideszes Kocsis Máténak 40,5% is elég volt a győzelemhez, de 2022-ben várhatóan Sára Botond indul itt, ellenzéki szempontból ez nyerhető választókerület.

  • Csordás Anett - C8; támogatók: Momentum, MMM, ÚVNP
  • Demeter Márta - Jobbik; támogatja: Új Kezdet
  • Jámbor András - Szikra Mozgalom; támogatják: Párbeszéd, MSZP
  • Manhalter Dániel - DK; támogatja: Liberálisok

Budapest 7 - Szinte a teljes XIII. kerület. 2018-ban a szocialista Hiszékeny Dezső 56,48%-kal győzött itt, a Fidesz jelöltje csak 28,49%-ot ért el. Ellenzéki szempontból ez az ország legkönnyebben nyerhető választókerülete.

  • Hiszékeny Dezső - MSZP; támogatják: Jobbik, Párbeszéd, LMP, MMM
  • Keszthelyi Dorottya - DK; támogatja: Liberálisok
  • Naszádos Zsófia - Momentum

Budapest 8 - A teljes XIV. kerület. 2018-ban Tóth 47,23%-jak győzött itt, a fideszes jelölt 35%-ot ért el. Ellenzéki szempontból nyerhető körzet.

  • Hadházy Ákos - Momentum; támogatják: MMM, Civil Zugló Egyesület
  • Tóth Csaba - MSZP; támogatják: Párbeszéd, DK, Jobbik

Budapest 9 - A X. és a XIX. kerület egy része. 2018-ban Burány Sándor nagyon szoros eredménnyel (40,78% vs. 39,32%) győzni tudott itt a fideszes jelölttel szemben. Ellenzéki szempontból nyerhető körzet.

  • Arató Gergely - DK; támogatják: Jobbik, Liberálisok, MMM
  • Burány Sándor - Párbeszéd; támogatják: MSZP, LMP
  • Paróczai Anikó - Momentum; ÚVNP

Budapest 10 - A III. kerület nagyobbik része. 2018-ban Szabó Tímea 48,15%-kal győzött itt, a fideszes jelölt 36,36%-ot kapott. Ellenzéki szempontból ez nyerhető körzet.

  • Szabó Tímea (egyedüli jelölt) - Párbeszéd; támogatják: MSZP, Momentum, Jobbik, LMP, DK, MMM

Budapest 11 - A IV. kerület nagyobbik, a XIII. kerület kisebbik része. 2018-ban Varju László 40,8%-kal nyert, a fideszes jelöltet 35,8% támogatta, ellenzéki szempontból nyerhető körzet.

  • Varju László (egyedüli jelölt) - DK; támogatják: Jobbik, Momentum, Párbeszéd, LMP, MSZP, Liberálisok, MMM

Budapest 12 - A XV. kerület egésze, és a IV. kerület kisebb része. 2018-ban Hajdu László DK-s politikus győzött ebben a körzetben 42,25%-kal, a fideszes jelölt 37,54%-ot kapott, ellenzék szempontból nyerhető választókerület.

  • Barkóczi Balázs - DK; támogatják: Jobbik, MSZP, Párbeszéd, LMP, Liberálisok,
  • Palocsai Béla - Momentum; támogatja: ÚK, MMM, MARÉG

Budapest 13 - A XVI. kerület egésze, és egy kis darabka a XIV. kerületből. 2018-ban a fideszes jelölt 41,91%-kal nyerni tudott, 1083 szavazatkülönbséggel. Bőven nyerhető kerület.

  • Hollai Gábor - Momentum
  • Nemes Gábor - DK; támogatják: Jobbik, Liberálisok
  • Palotás János - LMP, ÚVNP
  • Vajda Zoltán - MSZP; támogatják: MARÉG, Új Kezdet, LMP, MMM, Párbeszéd

Budapest 14 - A XVII. kerület egésze és egy csipetnyi Kőbánya. 2018-ban a fideszes jelölt 41,17 százalékos eredménnyel is győzni tudott a megosztott ellenzékkel szemben. AZ ellenzék szempontjából nyerhető körzet.

  • Lukoczki Károly - MSZP; támogatja: Párbeszéd
  • Szilágyi György - Jobbik; támogatja: LMP, Momentum, DK, MMM, ÚVNP

Budapest 15 - 2018-ban a szocialista Kunhalmi Ágnes nyert 46,3%-kal, a Fidesz jelöltje 39,7%-ot kapott, az ellenzék szempontjából nyerhető választókerület.

  • Ferencz István - DK; támogatja: Liberálisok
  • Kunhalmi Ágnes - MSZP; támogatja: Párbeszéd, LMP, Jobbik, Momentum

Budapest 16 - A XX. kerület, és a XIX. kerület egy kis része. 2018-ban a Fidesz 37,28%-ot kapott, Hiller nyert 43,23%-kal. Az ellenzék szempontjából nyerhető választókerület.

  • Hiller István - MSZP; támogatja: DK, Párbeszéd, LMP, Jobbik, Momentum
  • Vidákovics László - Momentum, ÚVNP

Budapest 17 - A XXI. és a XXIII. kerület egésze. 2018-ban a Fidesz itt 32,09%-ot kapott, Szabó Szabolcs 42,45-öt. Az ellenzék számára nyerhető körzet.

  • Komjáthi Imre - MSZP; támogatja: Párbeszéd, DK, LMP.
  • Szabó Szabolcs - Momentum; támogatja: Jobbik, ÚK, MMM

Budapest 18 - A XXII. kerület egésze és a XI. kerület déli fele. 2018-ban 40,06%-ot szerzett a Fidesz, Molnár Gyula 41,45-öt, de külön indult a Jobbik, az LMP és a Momentum is. Az ellenzék szempontjából nyerhető körzet.

Molnár Gyula - DK; támogatja: Liberálisok
Tóth Endre - Momentum; támogatja: Jobbik, MMM

Csongrád-Csanád

A négy választókerületben négy jelöltet indít az Új Világ Néppárt, kettőt a DK, a Jobbik és a Momentum, egyet az MSZP és az MMM.

Csongrád-Csanád 1 - Szeged fele és még hat település. A fideszes jelöltre 2018-ban a választók 35,65%-a szavazott, a mandátumot a szocialista Szabó Sándor nyerte - nyerhető körzet.

  • Binszki József - DK, támogatja: Jobbik
  • Törőcsik Károly Konrád (nem adott le elég ajánlást) - ÚVNP/LMP
  • Szabó Sándor - MSZP, támogatja: Párbeszéd, Momentum, LMP, MMM

Csongrád-Csanád 2 - Szeged kisebbik fele és még 12 település. A fideszes jelölt 2018-ban 44,62%-ot ért el, amivel épphogy nyert, ez az ellenszék szempontjából nyerhető körzet.

  • Bellányi Balázs (nem adott le elég ajánlást) - ÚVNP/LMP
  • Mihálik Edvin Máté - Momentum, támogatja: MSZP, Párbeszéd
  • Tóth Péter - Jobbik, támogatja: LMP, DK
  • Tóth Szabolcs - MMM/Momentum

Csongrád-Csanád 3 - Szentes és még 21 település. A fideszes jelölt 2018-ban 49,62%-ot ért el, ez nehéz, de nem nem reménytelen terep az ellenzéknek.

  • Borsik Viktor - Momentum, támogatja: MSZP, Párbeszéd
  • Mészáros Gábor - ÚVNP/LMP, támogatja: MMM
  • Szűcs Ildikó - Jobbik, támogatja: DK, LMP, Új Kezdet

Csongrád-Csanád 4 - Hódmezővásárhely és még 18 település. A fideszes jelölt 2018-ban: 51,78%-ot ért el, ez nehéz terep az ellenzéknek, főleg mert ez Lázár János körzete, az előválasztási győztes tavasszal valószínűleg vele mérkőzik majd meg.

  • Márki-Zay Péter - ÚVNP/Párbeszéd, támogatja: MMM
  • Mucsi Tamás - DK, támogatja: Liberálisok, Velnök Közéleti, Kulturális és Polgári Egyesület

Fejér

Fejér megye öt választókerületében a Momentum négy, a DK három, a Párbeszéd kettő, a Jobbik kettő, az MSZP és az ÚVNP/LMP 1-1 jelöltet indít. Két választókerület nyerhető az ellenzéknek, kettő csak nehezen, egy nagyon nehezen.

Fejér 1 - Székesfehérvár. 2018-ban a Fidesz jelöltje 47,17%-kal nyert itt, nyerhető körzet lehet az ellenzék számára.

  • Barlabás András (visszalépett) - Momentum
  • Márton Roland - MSZP; támogatja: Párbeszéd, LMP
  • Ráczné Földi Judit - DK; támogatja: Jobbik, Liberálisok

Fejér 2 - Székesfehérvár és 27 település. A 2018-ban a fideszes jelölt nyert 53,69%-kal, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • But Sándor - Párbeszéd; támogatja: ÚVNP, Momentum
  • Fazakas Attila - Jobbik; támogatja: DK, LMP, MSZP, Párbeszéd, MMM

Fejér 3 - Bicske és 34 település. A fideszes Tessely Zoltán 52,97%-kal győzött itt 2018-ban, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Balázs Péter - DK; támogatja: Jobbik, Párbeszéd, MSZP, LMP, Liberálisok
  • Ifj. Bogdán János - Párbeszéd; támogatja: MMM
  • József András - Momentum

Fejér 4 - Dunaújváros és 8 település. 2018-ban a jobbikos Pintér Tamás nyert 43,53%-kal, százalékkal, a fideszes jelölt, Galambos Dénes csak 39,56%-ot tudott elérni. Ellenzéki szempontból ez nyerhető körzet.

  • Kovács Janka - Momentum
  • Kálló Gergely - Jobbik; támogatja: DK, LMP, MSZP, Párbeszéd, MMM

Fejér 5 - Sárbogárd és 34 település. 2018-ban a fideszes jelölt 55,97%-kal győzött, nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Gottlóz Tibor - ÚVNP/LMP; támogatja: MMM
  • Kertész Éva - DK; támogatja: MSZP, Jobbik, Párbeszéd, Liberálisok
  • Orosvári Zsolt - Momentum

Győr-Moson-Sopron

Győr-Moson-Sopron megyében a Momentum 5 , az MSZP 3, a DK és a Jobbik 2-2, a Párbeszéd 1 jelöltet indít az előválasztáson. Az öt választókerület közül egy „csak” nehéz, négy viszont kifejezetten nehéz körzetnek számít az ellenzéki pártok számára.

Győr-Moson-Sopron 1 - Győr nagyobbik része és további 3 település. A fideszes jelölt 2018-ban 49,55%-ot ért el, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Pollreisz Balázs (visszalépett) - MSZP
  • Rehó Tibor - Momentum; támogatja: LMP
  • Jancsó Zita - DK; támogatja: Jobbik, Liberálisok

Győr-Moson-Sopron 2 - Győr délnyugati fele és további 33 település. A fideszes jelöltre 2018-ban a választók 57,64%-a szavazott, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Balla Jenő - független; támogatja: Momentum, MMM
  • Dr. Gasztonyi László - DK; támogatja: LMP, Liberálisok
  • Juhász István - MSZP; támogatja: Párbeszéd, Jobbik
  • Németh Eszter - független; támogatja: Momentum

Győr-Moson-Sopron 3 - Csorna és további 74 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 63,9% volt, itt csoda lennem ha az ellenzék győzni tudna.

  • Kovácsné Varga Ildikó - MSZP; támogatja: Párbeszéd, DK
  • Orbán Krisztián - Momentum

Győr-Moson-Sopron 4 - Sopron és további 31 település. A fideszes jelölt 2018-ban a szavazatok 54,44%-át gyűjtötte be, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Jakál Adrienn - Párbeszéd; támogatja: MSZP
  • Dr. Brenner Koloman - Jobbik; támogatja: LMP, DK, Momentum, MMM, ÚVNP

Győr-Moson-Sopron 5 - Mosonmagyaróvár és további 38 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 54,85% volt, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Balázs Endre - Momentum
  • Magyar Zoltán - Jobbik; támogatja: LMP, DK, MSZP, Párbeszéd

Hajdú-Bihar

Hajdú-Bihar megyében 6 választókerületben összesen 21 jelölt indul. A DK és a Momentum 5-5, a Párbeszéd, a Jobbik és az MSZP 2-2 saját jelölttel fut neki az előválasztásnak. Várhatóan nem itt fog az ellenzék a legjobban teljesíteni tavasszal.

Hajdú-Bihar 1 - Debrecen közel fele. A fideszes jelöltre (Kósa Lajos) 2018-ban 47,36% szavazott, ez az ellenzék szempontjából nyerhető körzet.

  • Fábián István (visszalépett) - Párbeszéd; támogatja MSZP
  • Illés-Rácz Mariann - Civil Fórum Debrecen; Jobbik
  • Pálinkás József - Új Világ Néppárt vagy Jobbik
  • Szabó Bence - Momentum; támogatja: LMP
  • Varga Zoltán - DK; támogatja: Liberálisok

Hajdú-Bihar 2 - Debrecen közel fele. 2018-ban a Fidesz jelöltje 49,4%-ot kapott, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Fülep Olivér - Civil Fórum Debrecen; Jobbik
  • Mándi László - Momentum; támogatják: MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP, MMM
  • Vaszkó Imre - DK; támogatja: liberálisok

Hajdú-Bihar 3 - Debrecen egy része, és még 15 település. 2018-ban a fideszes jelölt 58,16%-kal győzött, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Kosztin Mihály - Momentum; támogatja: MMM
  • Salamon Gergő - Jobbik; támogatja: LMP
  • Szabó Zsolt - Civil Fórum Debrecen - Jobbik
  • Szórádi Sándor - Párbeszéd; támogatja: MSZP
  • Szörényi Károly - DK; támogatja: Liberálisok

Hajdú-Bihar 4 - Berettyóújfalu és további 40 település. 2018-ban a fideszes Vitányi István itt 55,09%-kal nyert, ez nagyon nehéz terep az ellenzék szempontjából.

  • Bihary Judit - MSZP; támogatja: Párbeszéd
  • Szabó Patrik - DK; támogatja: Liberálisok
  • Szántai László - Momentum; támogatja: Jobbik, LMP

Hajdú-Bihar 5 - Hajdúszoboszló és további 14 település. 2018-ban a fideszes jelölt 51,58%-kal győzött, ez nehéz terep az ellenzéknek.

Bangóné Borbély Ildikó - MSZP; támogatják: Párbeszéd, DK
Kiss László - Momentum; támogatják: Jobbik, LMP, MMM, ÚK, ÚVNK

Hajdú-Bihar 6 - Hajdúböszörmény és további 9 település. 2018-ban a Fidesz jelöltjére a választók 48,9%-a szavazott, ez elég nehéz terep ez az ellenzéknek.

  • Hegedűs Péter - Jobbik; támogatják: LMP, MMM, Momentum, MSZP, Párbeszéd, ÚK
  • Tóth József - DK, támogatja: Liberálisok
  • Tömöri Zsolt Sándor - Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület, Momentum

Heves

Bár Heves megyében 2018-ban tarolt a Fidesz, azóta az önkormányzati választásokon a kormánypárt mindhárom itteni választókörzet központjában kikapott, vagyis működött az összefogás. Azonban mindegyik városhoz sok kisebb település tartozik, ahol hagyományosan a Fidesz az erősebb.

Heves 1 - Eger és még 26 település. A Fidesz jelöltje 2018-ban csak 46,44 százalékot kapott, az ellenzék megnyerheti ezt a választókerületet.

  • Berecz Mátyás - DK; támogatja: LMP, Jobbik, Liberálisok
  • Jánosi Zoltán - Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd, ÚVNP

Heves 2 - Gyöngyös és még 55 település. 2018-ban Vona Gábor csak 2350 szavazattal maradt le a fideszes jelölt (46,15%) mögött, miközben az MSZP és az LMP is indított saját jelöltet. Nyerhető körzet az ellenzék szempontjából.

  • Dudás Róbert (egyedüli jelölt) - Jobbik; támogatja: LMP, DK, Momentum, MMM, ÚVNP.

Heves 3 - Hatvan és még 37 település. 2018-ban a fideszes jelölt 50,57%-ot szerzett, ez nehezen nyerhető körzet az ellenzék számára.

  • Korózs Lajos - MSZP; támogatja: Párbeszéd, DK
  • Lőcsei Lajos - Momentum; támogatja: MMM
  • Varga Ferenc - ÚVNP; támogatja: Jobbik

Jász-Nagykun-Szolnok

A megye négy körzetéből kettőben 2018-ban 50 százalék feletti eredménnyel nyert a Fidesz, de az önkormányzati választások eredményei már több helyen is azt mutatták, hogy az összefogással megszorongatható a kormánypárt. Azóta az egyik fideszes képviselő ellen már vádat is emeltek korrupció miatt.

Jász-Nagykun-Szolnok 1 - Szolnok és 13 település. 2018-ban a fideszes jelölt 42,09-százalékkal nyert, ez az ellenzék számára nyerhető körzet.

  • Kármán Irén - Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd
  • Sziráki Pál - DK; támogatja: Jobbik, Liberálisok, MMM
  • Tóth Áron - LMP, ÚK

Jász-Nagykun-Szolnok 2 - Jászberény és 13 település
2018-ban 51,21%-os eredménnyel nyert mandátumot a Fidesz jelöltje, itt az ellenzék csak nehezen nyerhet.

  • Gedei József - DK; támogatja: Momentum, Liberálisok
  • Kertész Ottó - MSZP; támogatja: Párbeszéd, LMP, Jobbik

Jász-Nagykun-Szolnok 3 - Karcag és még 20 település. 2018-ban a Fidesz jelöltje 55,29%-kal győzött, ez nagyon nehéz választókerület az ellenzéknek.

  • Kozma Dániel - Momentum
  • Lukács László György - Jobbik; támogatja: MSZP, LMP, Párbeszéd, Mindenki Magyarországa Mozgalom
  • Túró Vilmos - DK, Liberálisok

Jász-Nagykun-Szolnok 4 - Törökszentmiklós és még 22 település.

  • Csányi Tamás (egyedüli jelölt) - Jobbik; támogatja: DK, Momentum, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom

Komárom-Esztergom

Komárom-Esztergom megye három választókörzetében az MSZP és a Jobbik 2-2, a DK egy jelöltet indít. Kettőben nyerhet az ellenzék, egyben csak nehezen.

Komárom 1 – Tatabánya és még 4 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 44,43% volt, ez nyerhető körzet.

  • Gurmai Zita – MSZP; támogatja: Párbeszéd, LMP, Momentum, ÚK
  • Konczer Erik – DK; támogatja: Jobbik, Liberálisok

Komárom 2 – Esztergom és még 29 település. A fideszes jelölt 2018-ban 45,21%-ot szerzett, nyerhető körzet az ellenzék számára.

  • Nunkovics Tibor (egyedüli jelölt) – Jobbik; támogatja: DK, LMP, MMM

Komárom 3 – Komárom és még 40 település. A fideszes jelöltre 2018-ban a választók 50,99 százaléka szavazott, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Nemes Andrea – MSZP; támogatja: Párbeszéd, Momentum, MMM
  • Szanyi Gábor – Jobbik; támogatja: DK, LMP, OLPK, ÚVNP

Nógrád

Nógrád megye két választókörzetében a Momentum 2, a DK és az ÚVNP/Jobbik egy-egy jeöltet indít. Az ellenzék reálisan az egyik mandátumot szerezheti meg a másikat nagyon nehéz lenne.

Nógrád 1 – Salgótarján, és még 46 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 47,3% volt, nyerhető körzet.

  • Horváth Ferenc - Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd, MMM, LMP, Új Kezdet
  • Godó Beatrix - DK; támogatja: Jobbik
  • Dömsödi Gábor - ÚVNP, Jobbik

Nógrád 2 – Balassagyarmat és még 83 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 54,2% volt, ez nagyon nehéz körzet.

  • Gyenes Szilárd (egyedüli jelölt) – Momentum; támogatja: DK, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, MMM, Új Kezdet, LMP

Pest

A legnépesebb megyében 12 egyéni választókerület van, ezekből a 2018-as eredmények alapján az ellenzék számára hét nyerhető. Háromban nehéz nyerni, további kettő kiszámíthatlan.

Pest 1 - Érd és még öt település. Itt 2018-ban a Fidesz (KDNP) képviselője 43,74%-kal nyert, ez az ellenzék szerint nyerhető körzet.

  • Bősz Anett – DK; támogatja: Liberálisok, Jobbik, MMM
  • Ollero Marco – Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd
  • Tetlák Örs – LMP; támogatja: ÚK, ÚVNP

Pest 2 – Budakeszi és még 16 település. A fideszes jelölt 2018-ban 44,14%-kal 296 szavazattal verte meg Szél Bernadettet – ez is nyerhető körzet.

  • Hegyesi Beáta – DK; támogatja: Liberálisok
  • Szél Bernadett – Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd, Jobbik, MMM

Pest 3 – Szentendre és még 16 település. A fideszes jelölt 2018-ban 46,11%-kal nyert, az ellenzék szerint ez nyerhető körzet.

  • Buzinkay György – Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd, ÚK
  • Katona Andrea – független; LMP
  • Kóder György – független, LMP támogatja: MMM,
  • Pál Gábor – Jobbik; támogatja: LMP, DK, ÚVNP

Pest 4 – Vác és még 33 település. A fideszes (KDNP-s) itt 2018-ban 51,41%-kal nyert, ez meglehetősen nehéz terep ez az ellenzéknek.

  • Gyurcsik Ádám – független, LMP
  • Inotay Gergely Ábel – Jobbik; támogatja: LMP, MSZP, Párbeszéd, ÚK, MMM
  • Juhász Béla Róbert – ÚVNP, Momentum; támogatja: DK, Liberálisok

Pest 5 – Dunakeszi és még 6 település. A fideszes jelölt itt 2018-ban 43,27%-kal nyert, ez az ellenzék számára nyerhető a körzet.

  • Dorosz Dávid – Párbeszéd; támogatja: LMP, MSZP, Momentum, Jobbik
  • Fekete László – ÚVNP, LMP
  • Tonzor Péter – DK; támogatja: Liberálisok, MMM

Pest 6 – Gödöllő és még 16 település. A fideszes jelölt 2018-ban 45,92%-kal nyert, az ellenzék számára nyerhető a körzet.

  • Hohn Krisztina – LMP; támogatja: Jobbik, MSZP, Párbeszéd, ÚK, MMM
  • Simon Erika – DK, ÚVNP; támogatja: Liberálisok
  • Varga Zoltán – Momentum

Pest 7 – Vecsés és még 7 település. A fideszes jelölt itt 2018-ban 44,82%-kal nyert.

  • Farag Alexandra – Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd
  • Fricsovszky-Tóth Péter – Jobbik; támogatja: DK, LMP, ÚK, MMM

Pest 8 – Szigetszentmiklós és még 9 település. A fideszes jelölt 2018-ban 40,33%-kal nyert, az ellenzéki jelöltek együtt 55 százalék fölött voltak, nyerhető körzet.

  • Jószai Teodóra – DK; támogatja: Momentum, Liberálisok
  • Nagy János – Jobbik; támogatja: LMP, MSZP, Párbeszéd, ÚK, MMM

Pest 9 – Nagykáta és még 20 település. A fideszes jelölt 2018-ban 50,25 százalékkal nyert, az ellenzék együtt sem tudta volna megszorongatni, nehéz terep ez az ellenzéknek.

  • Schmuck Erzsébet (egyedüli jelölt) – LMP; támogatja: DK, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, ÚK, ÚVNP, MMM

Pest 10 – Monor és még 22 település. A Fidesz jelöltje 2018-ban 52,61%-ot kapott, nagyon nehéz terep ez az ellenzéknek.

  • Gér Mihály – Párbeszéd; támogatja: MSZP, LMP, Momentum, Jobbik
  • Magdics Máté – DK; támogatja: Liberálisok

Pest 11 – Dabas és még 16 település. A fideszes jelölt 2018-ban 50,94 százalékkal nyert, ez nehéz terep lesz ez az ellenzéknek.

  • Andrejka Zombor – Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd, ÚVNP
  • Jánosi-Lesi Ágota – DK; támogatja: Liberálisok, Jobbik

Pest 12 – Cegléd és még 9 település. A fideszes jelölt 2018-ban itt 51,64%-kal nyert, ez nehéz körzet ez az ellenzéknek.

  • László Ferenc – MSZP; támogatja: Párbeszéd
  • Sipos Mihály – független, LMP
  • Zágráb Nándor – Jobbik; támogatja: Momentum, LMP, DK, ÚVNP, MMM

Somogy

Mindössze négy választókerületre oszlik Magyarország ötödik legnagyobb megyéje. A Jobbik mind a négyben indít jelöltet az előválasztáson, a DK háromban, a Momentum csak egyben. Kaposváron lehet a legnagyobb versenyre számítani, míg Marcaliban lesz a legunalmasabb, ott egyedül Steinmetz Ádám indul.

Somogy 1 – Kaposvár, és még 25 település. A somogyi egyes választókerületben a Fidesz jelöltje 43,69%-kal húzta be a mandátumot. Ez az ellenzéknek egy nyerhető körzet.

  • Bereczki Dávid - Momentum
  • Horváth Ákos Ervin - Jobbik; támogatja: LMP, MMM, ÚVNP, UK
  • Varga István - DK; támogatja: MSZP, Párbeszéd, Liberálisok

Somogy 2 – Barcs, és még 76 település. A fideszes jelölt 51,63%-ot ért el 2018-ban, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Ander Balázs - Jobbik; támogatja: LMP, Momentum, MMM
  • Remes Gábor - DK; támogatja: MSZP, Párbeszéd

Somogy 3

– Marcali, és még 71 település. 2018-ban a Fidesz jelöltje a szavazatok 51,85%-át szerezte meg, itt is nehéz dolga lesz az ellenzéknek, ha meg akarja szerezni az egyéni mandátumot.

  • Steinmetz Ádám (egyedüli jelölt) - Jobbik; támogatja: LMP, MSZP, Párbeszéd, MMM

Somogy 4 – Siófok, és még 70 település. A fideszes jelölt 2018-ban 51,11 százalékkal nyert. Nem lehetetlen az ellenzék győzelme, de ez nagyon nehéz terep számukra.

  • Kovács Miklós - DK; támogatja: Liberálisok
  • Potocskáné Kőrösi Anita - Jobbik; támogatja: LMP, MMM, MSZP, Párbeszéd, ÚVNP

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hat választókerületében az MSZP 6, a Jobbik 5, a Momentum és a DK 2-2, az ÚVNP 1 jelöltet indít az előválasztáson. Egy választókerület az ellenzéknek áll, négyben nehéz lesz győzniük, egyben szinte lehetetlen.

Szabolcs 1 - Nyíregyháza egy része. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 40,3% volt, ez nyerhető körzet az ellenzéknek.

  • Csipkés József István - Momentum, ÚK
  • Mike András (visszalépett) - MSZP, támogatja: Párbeszéd
  • Lengyel Máté - Jobbik, támogatja: LMP, DK, MSZP, Párbeszéd, ÚVNP, MMM

Szabolcs 2 - Nyíregyháza egy része és még 20 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 47,9% volt, nehéz terep az ellenzéknek, de nem lehetetlen nyerni.

  • Aranyos Gábor - MSZP, támogatja: Párbeszéd, Momentum, DK
  • Gyüre Csaba - Jobbik, támogatja: LMP
  • Kiss Krisztián - Új Világ Néppárt/LMP, támogatja: Mindenki Magyarországa Mozgalom

Szabolcs 3 - Kisvárda és még 42 település. A fideszes jelölt 2018-ban 61,9% százalékot ért el, ez kőkemény terep az ellenzéknek.

  • Sárosy Zoltán - MSZP, támogatja: Párbeszéd
  • Tóth Viktor - Jobbik, támogatja: Jobbik, LMP, Momentum, MMM

Szabolcs 4 - Vásárosnamény és még 87 település. A fideszes jelölt 2018-ban a szavazatok 59,8% százalékával nyert, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Bíróné Dienes Csilla - MSZP, támogatja: Párbeszéd, Jobbik
  • Sápi Mónika - DK, támogatja: Momentum, Liberálisok, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Kezdet

Szabolcs 5 - Mátészalka és még 43 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 58,6% volt, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Papp Ildikó - MSZP, támogatja: Párbeszéd, DK
  • Földi István - Jobbik, támogatja: LMP, Momentum, MMM, ÚVNP

Szabolcs 6 - Nyírbátor és még 32 település. A fideszes jelölt a szavazatok 56,2%-át szerezte meg, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Bélteki Béla - Jobbik, támogatja: LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Világ Néppárt
  • Czirják Alexandra - DK, támogatja: Liberálisok
  • Pradlik Milán - Momentum
  • Tóth Viktor - MSZP, támogatja: Párbeszéd

Tolna

Tolna megye nem az ellenzék álomterepe, mindhárom választókerületben a lehetetlennel határos legyőzni a Fideszt. A DK és a Jobbik 2-2, a Momentum és az MSZP 1-1 jelöltet indít.

Tolna 1 - Szekszárd, Bátaszék, Tolna és a környező 14 település. A fideszes jelölt 2018-ban a szavazatok 51,56%-át szerezte meg, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Bozsolik Róbert - Jobbik, támogatja DK, MMM, ÚVNP, ÚK
  • Harangozó Tamás - MSZP, támogatja: Párbeszéd, LMP, Momentum

Tolna 2 - Dombóvár, Bonyhád és több mint 50 apró település. A fideszes jelölt 2018-ban 58.45%-ot ért el, ez rendkívül nehéz terep az ellenzéknek.

  • Szabó Loránd - DK, támogatja: Liberálisok, MMM
  • Száraz Zoltán - Momentum, támogatja: Jobbik, MSZP, Párbeszéd

Tolna 3 - Paks, Dunaföldvár, Ozora és 30 további település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 57.78% volt, rendkívül nehéz terep az ellenzéknek.

  • Bencze János - Jobbik, támogatja: LMP, MSZP, Párbeszéd, MMM, Momentum
  • Tóth Attila Szilveszter - DK

Vas

Vas megye három választókerületéből kettőben pokoli nehéz lenne legyőzni a Fideszt, egyben pedig "csak" nagyon nehéz. Az MSZP, a Momentum, a DK és az Új Világ Néppárt 2-2, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom 1-1 jelöltet indít.

Vas 1 - Szombathely és még 11 település. 2018-ban a fideszes jelölt 49.92%-ot kapott, az őt követő három ellenzéki jelölt összesen 46,65%-ot. A megyében itt van a legnagyobb esély megszorongatni a Fideszt.

  • Czeglédy Csaba - DK
  • Ungár Péter - LMP, támogatja: Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Momentum, ÚK
  • Koczka Tibor - ÚVNP, támogatja: DK

Vas 2

- Sárvár és még 76 település. A Fidesz-KDNP jelöltje 2018-ban 61,38%-ot ért el, egy ellenzéki győzelem óriási meglepetés lenne.

  • Molnár Miklós (visszalépett) - ÚVNP, támogatja: LMP
  • Bányai-Németh Gábor - Momentum
  • Hencz Kornél - MSZP, támogatja: Párbeszéd, Jobbik, LMP
  • Szilágyi Tamás - DK

Vas 3 - Körmend és még 126 település. A Fidesz jelöltje 2018-ban 63.52%-tal tarolt ebben a választókerületben, az ellenzéknek nem sok esélye van.

Ipkovich György (visszalépett) - MSZP, támogatja: Párbeszéd, LMP
Bana Tibor - MMM, támogatja: Közösen Vas Megyéért, LMP
Dr. Pleva Dániel - Momentum, támogatja: DK, ÚVNP

Veszprém

A megye négy egyéni választókerületéből az ellenzék egyet elcsíphet, kettőt csak nehezen, egyet meg aligha. Az MSZP, a Jobbik, a DK és a Momentum is 2-2 jelöltet indít.

Veszprém 1 - Veszprém és még 24 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 48.75% volt, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Csonka Balázs - DK; támogatják: Jobbik, LMP, Liberálisok, MMM
  • Mesterházy Attila - MSZP; támogatja: Párbeszéd

Veszprém 2 - Balatonfüred és még 44 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 50.63% volt, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Benedek Szilveszter - DK; támogatják: MSZP, Párbeszéd, LMP
  • Szecsődi Andrea - Momentum; támogatják: MMM, Jobbik

Veszprém 3 - Tapolca és még 59 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 46.91% volt, ez az ellenzék szempontjából nyerhető körzet.

  • Rig Lajos (egyedüli jelölt) - Jobbik; támogatják: DK, LMP, MMM, ÚVNP

Veszprém 4 - Pápa és még 86 település. A fideszes jelölt 2018-ban a voksok 58.34%-át szerezte meg, ez nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Grőber Attila - MSZP; támogatja: Párbeszéd, DK
  • Jádi István - Momentum, MMM
  • Süle Zsolt - Jobbik; támogatja: LMP

Zala

A három választókerületből egyet az ellenzék talán behúzhat, egyet csak nagyon nehezen, a harmadikhoz csoda kéne. A Jobbik 3, a Momentum, a DK és az LMP/ÚVNP 2, az MSZP pedig 1 jelöltet állít.

Zala 1 - Zalaegerszeg és még 75 település. A fideszes jelölt 2018-ban 52,8%-ot szerzett, ez nehéz terep az ellenzéknek.

  • Benke Richárd - Jobbik
  • Dr. Csidei Irén - DK
  • Föőr Gábor - Jobbik; támogatja: MMM
  • Dr. Paksy Zoltán - LMP; támogatja: ÚK
  • Plesz Dóra - Momentum, MSZP, Párbeszéd

Zala 2 - Keszthely és még 99 település. A fideszes jelöltre 2018-ban a választók 55.51%-a szavazott, - nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

  • Czuth Zoltán László - MSZP; támogatja: Párbeszéd, DK
  • Elekes István - Momentum; támogatja: Jobbik, LMP
  • Molnár Tibor - ÚVNP/LMP, támogatja: MMM

Zala 3 - Nagykanizsa és még 81 település. A fideszes jelölt eredménye 2018-ban 48,79% volt, nehéz, de nem lehetetlen terep az ellenzéknek.

  • Berta Krisztián - Jobbik; támogatja: LMP, Momentum, MMM, ÚVNP
  • Horváth Jácint - DK; támogatja: MSZP, Párbeszéd, Liberálisok
Kapcsolódó cikkek

Három képviselő és egy mulatós polgármester is van a jelöltek között Baranyában

A két pécsi mandátumért három jelenlegi parlamenti képviselő is indul. Közülük a szocialista most DK-s lett, úgyhogy az MSZP az LMP volt társelnökét támogatja inkább.

Magyari Péter
POLITIKA

SZDSZ-esből lett jobbikossal és egy seregnyi agrármérnökkel fordul rá az ellenzék a Fidesz legerősebb megyéjére

Bács-Kiskun megye összes választókerületét 50 százalék feletti eredménnyel szokta hozni a Fidesz, és 98 óta csak háromszor kaptak ki a megyében Orbánék. Azt hihetnénk, nincs is tétje az ellenzéki előválasztásnak, de 2019-ben itt is megbicsaklott a Fidesz dominanciája.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke és egy méhész-ápoló is bevenné a Simonka-botrányig tisztán fideszes Békés megye körzeteit

A megye négy választókörzetében az MSZP 3, a Jobbik, a DK és a Momentum 2-2 jelöltet indít.

Herczeg Márk
POLITIKA

Sehol sem indul a DK és a Jobbik egymás ellen Borsodban

Az MSZP pedig a Momentummal kötött megállapodásokat.

Magyari Péter
POLITIKA

Budán nagyon éles küzdelem lesz, Józsefvárosban két erős civil jelölt is indul

Budapesten sok a nyerhető körzet, úgyhogy sok helyen kiélezett az előválasztási küzdelem is. Sok az országosan ismert jelölt. A fővárosi versengést három részben mutatjuk be, ez az első.

Magyari Péter
POLITIKA

Egykori államtitkárok egymás ellen és a Hadházy-Tóth háború

Csupa olyan körzet, amit 2018-ban megnyert az ellenzék. Itt nagyon kemény csaták is lesznek az előválasztáson, mert a győztes fél lábbal már a parlamentben érezheti magát.

Magyari Péter
POLITIKA

A peremkerületekben akár tarolhat is az ellenzék

A délkeleti peremkerületek közül háromban már 2018-ban is győzni tudott az ellenzék, összefogva pedig mind a hat nyerhető - a Fidesz jelöltjeinek eredményei meg se közelítették itt az ötven százalékot.

Király András
POLITIKA

Csongrád megyének valamiért nagyon beakadt a Pálinkás-féle Új Világ Néppárt

A megye minden választókerületében indítanak jelölteket, köztük van Márki-Zay Péter is, aki, ha nyer, Lázár Jánossal mérkőzhet tavasszal.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Volt katonák és egy kutyakozmetikus is készül megszorongatni a Fideszt Fejér megyében

Két olyan körzet van a megyében, ahol komoly esélye lehet az ellenzéki összefogásnak, közülük Dunaújvárosnak most is jobbikos képviselője van. Raktáros, HR-es, logisztikus és közgazdász is megmérkőzik egymással az ellenzéki előválasztáson.

Fődi Kitti
POLITIKA

Sok új arcot indít az ellenzék a számukra egyik legnehezebb terepen

Az ismertebb indulók Pollreisz Balázs, Dr. Brenner Koloman és Magyar Zoltán. A Momentum indítja a legtöbb embert, két helyi szinten aktív független jelölt mögé is beálltak.

Kiss Imola
POLITIKA

Professzorok mennek egymás ellen Debrecenben

Nagyon nehéz terep az ellenzéknek Hajdú-Bihar megye, és nagyon sok jelölt indul az előválasztáson. Kósa Lajos körzetében különösen kiélezett lesz a vetélkedés.

Magyari Péter
POLITIKA

A kirúgott várkapitány, az önmagával párbajozó jobbikos és a beégett veterán próbálja átfordítani Hevest

2019-ben már az összes kerületi központot elhódította az ellenzék, de most a kisebb településeket is meg kellene nyerniük.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Rókával, kerékpárral, kérészekkel megy itt a kampány

Jász-Nagykun-Szolnok megyében éppen ott nem lesz verseny a közös indulásért, ahol vádat emeltek a fideszes képviselő ellen korrupció miatt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

MSZP-s és jobbikos képviselő is nyerhetőnek tűnő helyért indul Komárom-Esztergom megyében

Gurmai Zitának van, Nunkovics Tibornak viszont már az előválasztáson sincs kihívója. A harmadik körzetben a fideszes Czunyiné viszont legutóbb 51 százalékkal nyert.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nógrád: rebellis hulladékgazdálkodó kihívó nélkül

Új arcokkal pályázik Kelet-Nógrádra a Momentum és a DK, a másik körzetben viszont egyetlen jelölttel tartanak előválasztást: a Momentum frakciójába készülő volt gödöllői alpolgármesterrel, Gyenes Szilárddal.

Neuberger Eszter
POLITIKA

Hatalmas verseny lesz a legnépesebb megyéért

Pest megyében, ahol a kerületek több mint fele nyerhető, több parlamenti képviselő is elindul, ahogy Jakab Péter asszisztense és Dorosz Dávid is. Szél Bernadett pedig már legutóbb is majdnem nyert Budakeszin.

Herczeg Márk
POLITIKA

Somogyban a Jobbik veszi a legkomolyabban az előválasztást

Kaposváron kívül nagyon erős a Fidesz a megyében. A négy körzetben két aktív képviselő indul, az egyikük kihívó nélkül.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Kiábrándult fideszes, régi motoros MSZP-s és független polgármesternő is indul a szabolcsi előválasztáson

Egy körzetben van igazán esélye az ellenzéknek, ott a Momentum, az MSZP és a Jobbik állított jelöltet.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Ex-TEK-es, DK-s és méhészkedő jobbikos is megmérkőzik a tolnai előválasztáson

De ismert szocialista politikus és jól beágyazott helyi polgármester is felbukkan a jelöltek között a megyében, ahol kifejezetten jól szokott szerepelni a Fidesz.

Horváth Bence
POLITIKA

A megye, ahol a 140 millió forintnyi készpénzzel rendelkező temetkezési vállalkozó messze nem a leggazdagabb jelölt

Most kiderül, Ungár Péter be tudta-e vásárolni magát a választók kegyeibe, vagy inkább bizalmat szavaznak az adócsalással vádolt Czeglédy Csabának. De van olyan vasi induló is, aki társkereső hirdetéssel hekkelte meg a kormánypárti helyi újságot, és olyan szombathelyi nagyvállalkozó is, aki miatt egyszer már elvesztette a Fidesz az irányítást.

Halász Júlia
POLITIKA

Momentumból a DK-ba igazolt agrármérnök, egykori vadászpilóta és két aktív képviselő a veszprémi jelöltek között

A Jobbikos Rig Lajos kihívó nélkül maradt az ellenzéki előválasztáson, egy körzetben 3, a másik kettőben 2-2 jelölt méretteti meg magát.

Szász Zsófi
POLITIKA

Pintér Sándor főosztályvezetője, egy kórházigazgató és ismeretlen fiatalok kaptatnak a fideszes dombságban

Színes és népes jelöltsereggel rohamoz az ellenzék két esélytelennek tűnő körzetben. Nagykanizsa környékén viszont, ahol kiélezett lehet a választás, két jelölt mögé soroltak be az előválasztó pártok.

Urfi Péter
POLITIKA