„Bár Magyarországon az átoltottság aránya a lakosság körében nagyon jónak mondható, mégis azt gondolom, hogy a járványügyi intézkedések betartása, a kézfertőtlenítés, a távolságtartás és természetesen elsősorban a maszkhasználat rettenetesen fontos lehet a mostani, negyedik járványhullám leküzdésében” - mondta Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője a Pécsi Tudományegyetem videójában.
Az egyetem az előadásokon kötelezővé tette, a közösségi terekben pedig mindenkinek ajánlja a maszkviselést.
Az utóbbi hetekben az Orvosi Kamara, a Magyar Tudományos Akadémia és Kemenesi Gábor virológus is beszélt arról, hogy a maszk fontos eszköz lenne a negyedik hullámban. A kormány viszont nem nagyon nyitott erre, amikor Gulyás Gergely minisztert kérdeztük erről, a szakértőknek ellentmondva azzal érvelt: ő sem hordja, hiszen be van oltva.
Pedig más, jobban átoltott országokban is kötelező a maszkviselés zárt, rosszul szellőző, zsúfolt terekben.
Oltottaknak is érdemes felvenni zárt, zsúfolt, rosszul szellőző helyeken. Ezen a delta variáns sem változtat.
Ha felvesszük, jót tehetünk az oltottaknak és az oltatlanoknak is. Az Orvosi Kamara és az Akadémia szerint hordani kellene, a kormánynak egy szakértő támasza maradt: Merkely Béla.
Pedig szakértők szerint a maszk a mostani helyzetben is sokat segítene. A kormányinfón kiderült: az oltásregisztráció marad, antitestmérés nem lesz, Orbán pedig egy első osztályú repülőjegy árát fizette családtagjai szállításáért.