Jakab Ferenc

Meghalt Jakab Ferenc virológus

Az egyetemi tanár 46 éves volt.

Czinkóczi Sándor
GYÁSZ

Rengetegen eshetnek ki a munkából az omikron miatt

Az omikron enyhébb tüneteket okoz, de olyan gyorsan terjed, hogy túltelítődhetnek a kórházak. Most nem a negyedik oltás a fontos, hanem az első három. Szakértők latolgatták, mit hozhat az ötödik hullám.

Szurovecz Illés
járvány

Egészen biztos, hogy megjelenik az omikron-variáns Magyarországon Jakab Ferenc szerint

„Ez nem azt jelenti, hogy tömeges fertőzést is fog okozni, ha idejében lépünk.”

Kaufmann Balázs
járvány

Jakab Ferenc: Ne kérjünk Janssent Szputnyikra és AstraZenecára

Gulyás Gergely és Merkely Béla megtette.

Szurovecz Illés
járvány

A tudósok segítő kezet nyújtottak a járványkezelésben a politikának, csak nem volt ott senki, aki elfogadja

„Tudomány és Parlament: Együtt a járvány ellen” címmel rendeztek konferenciát az Akadémián, de a politikusok nem mentek el. És Müller Cecília is inkább elutazott.

Haszán Zoltán
járvány

Jakab Ferenc: Két héttel ezelőtt nagyon optimista voltam, hogy relatív könnyen megússzuk a 4. hullámot, de ma már nem vagyok annyira

Szakértők beszélgettek a járványról. A harmadik oltást mindenkinek javasolják. Zacher Gábor szerint egy oltásellenessel vitatkozni olyan, mint galambbal sakkozni.

Haszán Zoltán
járvány

Jakab Ferenc: A maszkviselés rettenetesen fontos lehet a negyedik hullám leküzdésében

A pécsi virológusok vezetője az egyetem videójában biztatott maszkviselésre.

Szurovecz Illés
járvány

Jakab Ferenc szerint olyan sok az oltatlan, hogy szinte biztosan lesz negyedik hullám Magyarországon

"Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit."

Botos Tamás
járvány

Hamarosan kezdődhetnek a magyar-osztrák vakcina állatkísérletei

Nem a mostani, inkább esetleges későbbi járványok ellen lehet majd hasznos.

Szurovecz Illés
járvány

Jakab Ferenc és Oroszi Beatrix szerint borítékolható a negyedik hullám

De nem lesz olyan durva, mint a harmadik.

Fődi Kitti
járvány

A minisztérium járványszakértője szerint nincs okunk kételkedni: nyerhetünk a vírussal szemben

Nyitni csak ésszel, fokozatosan szabad, nem dőlhetünk hátra.

Szurovecz Illés
járvány

Magyar szakértők szerint aki nem oltatja be magát, az tuti, hogy elkapja a vírust

Merkely Béla, Jakab Ferenc és Szekanecz Zoltán beszélgettek a vírusról és az oltásokról.

Fődi Kitti
járvány

Jobban fáj

Bár hétfőn már a 12 ezret is meghaladta a járvány magyarországi halottainak száma, a terjedés üteme lassul. A virológus Jakab Ferenc szerint ennek ellenére is rámegy még ez az év a járványkezelésre. Járványhíradó.

Király András
járvány

Jakab Ferenc a járványról: Rá fog menni ez az évünk

A virológus szerint a kínai oltóanyag „egyáltalán nem biztos, hogy rossz”, attól még, hogy első generációs, hagyományos elven készült vakcina.

Mészáros Juli
járvány

Jakab Ferenc: Új, osztrák-magyar vakcinakísérlet indult

Most az állatkísérleteknél tart a kifejlesztett oltóanyag próbája.

Neuberger Eszter
járvány