Számítani lehetett rá, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália szeptember 15-i bejelentése arról, hogy az ausztrál haditengerészetet atomtengeralattjárókkal szerelik fel, fel fogja borzolni a kedélyeket. Ez igen komoly lépés volt a nagyhatalmi játszmában, az USA és Kína rivalizálásában. A döntés geopolitikai jelentőségéről "Bekeríteni Kínát" címen meg is emlékeztem, hiszen lényegében az Egyesült Államok és angolszász szövetségesei most ugyanarra készülnek az egyre látványosabban világhatalmi szerepre törekedő Kínával, mint annak idején a bipoláris világrendben a Szovjetunióval szemben: elzárni a lehetőségtől, hogy katonai hatalmát globálisan is ki tudja vetíteni, mivel az efféle erőfitogtatásra, katonai szakszóval erőkivetítésre (power projection) még a tízezer kilométerről célra vezethető fegyverek korában is leginkább egy, a világtengereken korlátlanul mozogni képes, az igen kifejező angolszász szakszóval kékvízinek nevezett mélytengeri flották alkalmasak. Elég erős üzenete van annak, ha egy ország határán hirtelen megjelenik egy repülőgép-hordozóval megerősített flottaharccsoport, így nem véletlen az sem, hogy az USA a közel-keleti helyzet alakulásának függvényében időről időre a Perzsa-(Arab-)öbölbe, vagy a Földközi-tengerre vezényli hordozóit.
Kína az elmúlt két évtizedben komoly erőfeszítéseket tett, hogy hatalmas szárazföldi hadereje mellé mélytengeri flottát is fejlesszen, ezzel párhuzamosan igyekezett kiterjeszteni fennhatóságát a dél-kínai és a kelet-kínai tengeren, ahol a vízből épp csak kilógó sziklák feletti szuverenitás kérdése vált a konfliktusok legfőbb forrásává, és minden olyan alkalom feszültséget eredményez, amikor az amerikai vagy éppen a brit haditengerészet ezeken a tengereken áthajózva demonstrálja a szabad hajózás jogát.
Ehhez képest most mégsem Kína okozott palávert. Hszi Csin-ping kínai elnök ugyan pénteken óva intett "minden külső erőt" a térségben való "beavatkozástól", de ezzel nem ment tovább az ilyen konfliktusok esetén szokásos válaszánál.
Már előfizetőnk vagy?
Az ausztrál haditengerészet felfegyverzésénél eddig nem volt látványosabb jele az új nagyhatalmi konfliktus eszkalációjának. Az USA és szövetségesei most Kínát próbálják ugyanúgy elvágni a világtól, ahogy annak idején a Szovjetuniót is körülzárták.
Fegyverkezéssel csillapítanák a kedélyeket a Dél-kínai-tengeren.
A franciák azon sértődtek meg, hogy Ausztrália az amerikaiakkal és a britekkel kötött üzletet.
A francia külügyminiszter szerint válságos a helyzet.