Az egyetemi alapítványhoz kerül az államtól a Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga

oktatás

A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól átkerült a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz, erről az MTI számolt be, ahogy arról is, hogy „a szombaton megnyíló felsőoktatási intézmény alapítását a cég vezetői történelmi jelentőségű kezdeményezésnek tartják”.

Az „egyedülálló kezdeményezésként” létrejött Tokaj Wine Business Institute posztgraduális képzést nyújt borászok számára. Stumpf István, az alapítvány elnöke csütörtökön azt mondta, „a kormány régi adósságot törlesztett az intézmény létrehozásával, hiszen a helyi felsőoktatás múltja a 17. századba nyúlnak vissza”. Stumpf azt is mondta, hogy az új tudásközpont egyik része a pedagógus- és tanítóképzés lesz, emellett szőlészet-borászat, turizmus-vendéglátás, gazdaságmenedzsment is lesz a képzések közt.

Semjén Zsolt és Stumpf István
Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Az MTI beszámolója szerint az alapítvány egyrészt kormányzati juttatásból kötvényeket vásárol az államkincstártól, és annak a kamataival gazdálkodhat, ezen felül a következő 5 évben további 1-1 milliárd forintot kap évente. Az összegekből az oktatás megkezdésén túl infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg.

„Sárospatakon szállodaépítés fejeződik be, fel kell újítani a tanítóképzőt, továbbá új kollégium és egyetemi kampusz is épül a szőlész-borász képzés számára” – mondta Stumpf.

Goreczky Gergely, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója szerint a tulajdonosváltás „egy új korszak kezdete”, a Grand Tokaj Zrt. Ügydöntő Felügyelőbizottságának elnöke, Szabó László pedig úgy értékelte az állam kivonulását, hogy a kormány a helyiekre bízta a Grand Tokajt, amely gyakorlati oktatást és piaci szempontú kutatási hátteret biztosít az egyetem számára.

A mostanáig állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. a borvidék legnagyobb pincészeteként borkészítéssel és borértékesítéssel foglalkozik. Az egykori Tokaji Kereskedőház 2013-ban újult meg. Az 1993-ban létrejött tolcsvai központú társaság forgalma a nyilvános jelentés szerint 2019-ben meghaladta, 2020-ban megközelítette a 2,7 milliárd forintot, és tavaly már a külföldi értékesítés aránya volt nagyobb a nettó árbevételen belül. (MTI)

Kapcsolódó cikkek