Zebrán gázolt el egy fiatalt Várnai László, Zugló önkormányzati képviselője

baleset

Zebrán ütött el szeptember 12-én egy 16 éves lányt Várnai László, Zugló önkormányzati képviselője, írta meg a Blikk.

A baleset az Erzsébet királyné útja és az Öv utca találkozásánál történt, a lányt mentők szállították kórházba.

Amikor a lap megkereste Várnai Lászlót, a politikus csak annyit mondott, hogy „ez magánügy”, és letette a telefont. A Telexnek viszont elismerte, hogy érintett a balesetben, annak körülményeiről pedig hosszabban nyilatkozott. Azt mondta, hogy a zöldön hajtott át, és balra kanyarodott, amikor a gyalogos, szintén a zöld lámpánál, átszaladt előtte. A kiérkező rendőrök szondát fújattak vele, ami egyértelműen megállapította, hogy nem fogyasztott alkoholt. Innentől a rendőrség feladata lesz kideríteni, hogy ki a felelős, mondta.

A BRFK a Blikknek azt írta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt büntetőeljárás keretein belül vizsgálja a baleset körülményeit. (Blikk, Telex)