várnai lászló

Lemondásra szólítja fel a zuglói polgármester Várnai alpolgármestert, aki megpofozott egy gyereket

Kísérő szülőként ment el az osztálykirándulásra, ahol megütötte a 16 éves gyereket. Rózsa már hétfőn megvonta a jogköreit, de eddig várt, hogy ő jelentse be a lemondását.

Szily László
POLITIKA

Zebrán gázolt el egy fiatalt Várnai László, Zugló önkormányzati képviselője

A zöldön hajtott át, és balra kanyarodott, amikor a gyalogos, szintén a zöld lámpánál, átszaladt előtte.

Szász Zsófi
baleset

„Sem gazdaságilag, sem jogilag, sem pedig morálisan nem látjuk támogathatónak a parkolóórák beszerzését”

A parkolásért felelős momentumos alpolgármester aggályosnak tarjta, Horváth Csabáék mégis bevárásoltak egy rakás új parkolóautomatát.

Ács Dániel
POLITIKA

Zugló most azoktól vesz egy rakás parkolóautomatát, akiket korábban több tízezer rendbeli parkolási csalásért elítéltek

Horváth Csabáék a Centrum birodalom atyjának cégével kötnének több százmilliós üzletet. Csütörtökön dönt a zuglói testület a 76 darab új automatáról és a vele járó 4 éves szerződésről.

Ács Dániel
Budapest

Várnai László: „Karácsony Gergely hazudik, amikor azzal próbál lejáratni, hogy engem családon belüli erőszakért, »nőverésért« elítéltek”

A zuglói polgármester-jelölt szerint Karácsony fideszes tempóban rágalmaz. „Van erkölcsi bizonyítványom, és vagyok olyan jó apa, mint Karácsony Gergely.”

Ács Dániel
Budapest

Karácsony Gergelynek ilyen szövetségesek mellett nincs szüksége ellenségekre

Karácsony Gergely azt javasolta, hogy vegyék át a gyanús cégektől a parkolási feladatokat. A Szocialisták úgy estek neki, mintha Tarlós István fizetné őket. A zuglói polgármesternek végül emlékeztetnie kellett az MSZP-t, hogy ki is a szövetségesük.

Ács Dániel
Budapest
Videó

Így működik Zuglóban a Fidesz és az MSZP háttéralkuja

Ki volt a jobb zuglói polgármester, Papcsák Ferenc vagy Karácsony Gergely? Ki a bűnös a parkolási botrányban? Miért tesz szívességeket Karácsony a Fidesznek és a szocialistáknak is? Interjú Várnai László zuglói polgármester-jelölttel.

Halász Júlia, Ács Dániel
video

Zuglóban elvileg mindenki fel akarta számolni a parkolási maffiát, de végül a napirendet sem tudták elfogadni

A rendkívüli ülésen Karácsony Gergely visszavette volna az üzemeltetést, a Fidesz pedig vizsgálóbizottságot állított volna, de végül minden maradt a régiben.

Czinkóczi Sándor
politika
Videó

Ez a rendszer a tetejétől a talpáig bűzlik

A 444 első közösségi finanszírozásból készült filmje a fővárosi önkormányzatok egyik legsötétebb ügyéről, a parkolási bizniszről szól, amin évtizedek óta egy politikához kivételesen közel álló csoport gazdagodik. Teljes film.

Kiss Bence, Ács Dániel, Mészáros Zsófia, Botos Tamás
video
Videó

Évtizedes rejtőzködésből bújik elő a rendszer atyja, aki egységbe forrasztja a Fideszt és a szocialistákat

A Fidesz hatalomra kerülésekor látványosan leszámolt Budapest legzavarosabb parkolási cégével. És mégis, a mai napig létezik a láthatatlan parkolási birodalom, ahol a látszólagos politikai ellenfelek csendben egymás kezébe csapnak. III. rész

Kiss Bence, Ács Dániel, Botos Tamás
video
Videó

Osztom a mikuláscsomagot, én vagyok az utcán az Isten

Ferencvárosban nem csak a hivatalokban zajlik izgalmas élet, az utcán is pörög a biznisz. Egyes ellenőrök drogárusítással egészítik ki a feketén kapott munkadíjat. II. rész

Kiss Bence, Ács Dániel, Botos Tamás
videó

Annyira titkos ügynök volt az új DK-s zuglói alpolgármester, hogy ma sem árulhatja el, mit csinált

Horváth Zsolt 2008. és 2013. között volt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat embere. Ők intézik a lehallgatást, a követést és hasonlókat.

Szily László
politika

Rákosrendező a legnagyobb rendező: tüntetőleg tömeges kerékpárbalesetet játszottak el a biciklisek

A Tour de Rákosrendező című felvonulással a jobb zuglói infrastruktúráért demonstráltak.

Herczeg Márk
Budapest

Mi a baj a Liget beépítésével? Gyere ide, nézz körül és maradj kicsit csendben!

A Liget-védőkkel és egy kertésszel megnéztük, mi a baj a Liget Projekttel. A kormány méregdrága kampánya ellenére sem tűnik túl hihetőnek, hogy a Városliget ugyanaz a nyugodt zöldterület maradna, ha évi 6 millió embert vonzó múzeumnegyedet építenének oda.

Tbg
video

Képviselő maradhat Várnai László

Karácsony Gergely polgármester vétózta meg a képviselőtestület korábbi döntését, amelynek értelmében elvették a mandátumot. Most meggondolta magát a testület.

Markó Ferkó
POLITIKA