A DK még nem tudja eldönteni, hogy kifaroljon-e Tóth Csaba mögül

POLITIKA

Úgy tűnik, a Demokratikus Koalíciót is meglepte, hogy a pénteki miniszterelnök-jelölti vitában Karácsony Gergely megvonta a támogatását a vitatott hátterű MSZP-s jelölttől, Tóth Csabától. Hadházy Ákos egy hete a Zugló TV-ben rendezett vitájukon hozta elő egy alapítványba rejtett gyártelep ügyét, amiben Tóth Csaba érdekelt. Az ügyben etikai vizsgálat indult, amiben nem ítélték el Tóth Csabát, Karácsony viszont azt mondta, ettől függetlenül most már nem támogatja Tóth Csabát, és kérdésre válaszolva elmondta, ha zuglói lakos lenne, Hadházy Ákosra szavazna.

Fotó: 444

A vitában Dobrev Klára még nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy visszavonja-e a támogatását Tóth mögül. Szombat délelőtt a DK már arról adott ki közleményt, hogy hivatalos tájékoztatást kérnek Karácsony Gergelytől. Arra hivatkoznak, hogy a DK tavasszal írásbeli szerződést kötött az MSZP-vel egy sor szocialista-párbeszédes politikus előválasztási támogatásáról. Például Hiller István, vagy Szabó Tímea mellett Tóth Csaba zuglói jelölt támogatása is a szerződés része volt az MSZP-Párbeszéd kérésének megfelelően. Azt mondják, hogy ezt a szerződést nem akarják egyoldalúan felmondani.

Amennyiben Karácsony Gergely hivatalosan tájékoztatja a DK-t arról, hogy Tóth Csabát már nem tekinti a saját jelöltjének és a továbbiakban már nem kéri a DK-tól Tóth Csaba támogatását, a DK természetesen azonnal eleget tesz ennek a kérésnek. Mert a megkötött szerződés szerint ez a normális eljárás. Tóth Csaba eredetileg is Karácsony Gergely és az MSZP jelöltje volt Zuglóban, nem a DK-é - ha ez a jelölés megszűnik, akkor az a részünkről automatikusan maga után vonja Tóth Csaba külső támogatásának megszüntetését is. Várjuk tehát Karácsony Gergely tájékoztatását” -írta a DK.

A zuglói ügyben a Magyar Jeti pénteken jelentkezett különkiadással:

Forrás
Kapcsolódó cikkek